Nem alszol, nem alszok.
Az éj nehezedik ránk,
a takaró helyett. Tudjuk.
Egy szál nesztelen feszül a csendben.
És Te írsz, figyelsz,
rég láttam tekinteted,
mégis odaszögel egy ócska székhez,
hol félek, mert félsz, hogy jó már nem lesz.
Most egymástól kérdezünk,
míg el nem jő a reggel.
Egy könnyedet majd kényeset, "lehet nemmel",
maradok vállamon a Mount Everesttel.
