Szabadgyökök - 3. - Késésben

Lassan indulnom kell majd.
Negyedkor megy a busz, 23-kor a vonat,

az életemet pedig már úgyis lekéstem.

Vigasz dal

Virágot rajzolok ma, lenn
ott a földalatt gubbasztva
egy sötét éj elől megbújva,
hamis villanyfény homályában.

S bár kedvem ma nem
szárnyalhat, láncait le nem rázhatja,
mégis sötétséget és felhőket oszlatok
én. Így, virágot rajzolva...

Állampolgár

Ő sem volt különb,
sem ritkább, csak átlagos,
ködbe taszított mélyérzésű
állampolgár. Egy élő halott.

Sok szempontból egyedi,
különálló. Sok tulajdonsága
- mi e világnak nem drága -
valóban ragyogó, fényes, de árva.

S szürke örömének homályában
legnagyobb álma szívében halványan
pislákol, s súgja: csak dögleni meg,
megdögleni máma. S fojtó gázt áraszt.

Idő után

"Hagyd a francba Sam!"

Látomás

"Sziklás földeken
egy látomás arról, hogy
miért nincsenek fák..."

Illúzió

Nincs károsabb
illúzió annál, hogy
egész a törött.

Vélemény

"A demokráciával kapcsolatban nem értünk egyet, a diktatúrától irtózom, a demokrácia tökéletlen ugyan de csakis jobb lehet mint egy diktatúra, eddig Rólad azt gondoltam, hogy megfelelően szabad gondolkodású vagy ahhoz, hogy hasonlóan vélekedj."

                                                                           - Anonymus

A világban szétszórtan

Kezdhetném azzal, mivel
mindig tettem volna,
hogy de jó volna így,
hogy zavar egy érzés volta...
de nem ma.

Csillagmiriádokat jártam
meg, kezem közt világok
születtek, s akadt persze
olyan is, mi épp szétporladt.

Megtörténtek.

"Annyi esztendő, annyi móka";
bár mást ritkán látnak belőlem,
ez mégsem lényem teljes volta,
s mi volnék valójában, úgy érzem
elrejtettem.

Így eshet meg velem, mint
'oly sok mással, hogy mi
napomban a legkedvesebb,
mi szívembe ma meleget lel,
az láthatatlan.

De ma visszafordultam,
csak egy futó pillanatra,
s láttam, a letűnt horizonton
túl lelkem legnagyobb szilánkja
újra,....... ma este újra ragyog.

Távolság

Távol állok én
attól, hogy a szemedbe
nézhessek újra.

Ölelések

Lelkemben csend honol.
Meleg, bársonypuha takaró
borítja megélt esztendőimet,
melynek mélyén ott szundít a tavasz.

Számtalan megélt s újraélt
pillanat nyugszik most bennem;
évszakok és érzelmek sokasága,
s meg nem élt élteim valósága.

És kinn a természet meghitt
szűkszavúsággal fehérre mossa
most minden tettemet, s én élvezem
ahogy forró teámmal, friss harmat közt

ébredő tavaszommal békében nézhetem.

ps.: Új képek.