mindnyájan tudjuk, hogy az emberi élet szerves része. Azonban valóban szükségünk van rá, valóban hasznos, valóban segít minket a világ megértésében? Ha az emberi lét alapjaira tekintek vissza, úgy mindhárom kérdésre egyértelmű igennel kell válaszoljak. Az összehasonlítás az alapja annak, hogy a feldolgozott emlékeinket, melyeket tapasztalatnak vagy tudásnak hívunk, képesek vagyunk felhasználni, és általuk képesek vagyunk fejlődni. Ha jobban átgondoljuk a tapasztalataink dinamikáját, akkor ezen gondolatom rögtön értelmet kell nyerjen. Az ember életének korábbi eseményeit szem előtt tartva feltételezi, hogy hasonló helyzetekben hasonló következményekre kell számítson, és a vélt következmények minőségétől és milyenségétől függően a korábbi események megismétlése, vagy éppen azok elkerülése mellett dönt. Tehát mi is történik? Felmérjük a jelen helyzetét, és korábbi emlékeinkhez hasonlítjuk azt, így próbálva meg felkészülni a jövő eseményeire. Tehát az összehasonlítás létjogosultsága valós és vitán felül kell álljon...
Azonban mi a helyzet akkor, ha magasabb szinten vizsgáljuk meg a jelenséget. Mi történik akkor, amikor ember emberhez hasonlítja magát, amikor belső folyamatokat vagy belső tulajdonságokat helyezünk a mérleg két oldalára. Még ebben az esetben is egyértelműen megállja a helyét, vagy létezhet olyan eset, amikor az összehasonlítás által keltet kohéziós élmény az egységből való kiszakadás félelmét kelti bennünk, mely ezáltal az önmegvalósítás és önismeret ellen hat? Másként, "merjek-e különbözni?" "szabad-e különböznöm a többiektől, vagy ez a létezésem végét jelentené?". A "ki vagyok Én?" definíciója a "ki vagy Te?" és a "kicsoda Ő?" definíciója nélkül nem nyerhet értelmet? Az Én meghatározásának alapja az Én viszonya és kapcsolata a többi Énnel, vagy ettől eltérően, az Én meghatározásának alapja maga az Én, a rajta kívülálló dolgok figyelmen kívül hagyásával?
Röviden, a kérdésem így hangzik: ki lehet-e fejezni engem, az én lényem és létem egy másik ember, s annak lénye és léte által? Én nem hiszem.
