Elveszett asztronauta

Borús éjszaka,
benne lassú melankólia.
Élek, érzek, és megvallom
őszintén, én félek.

Messze a naptól, millió 

tonna szikla mögött állok.

Gerincem törné a gravitáció,
de erejének megálljt parancsolok.

Hangom erős, éles, tiszta.
Meglepetésemre szemem felnyitja.
Látok, a hidegben, a sötétben

csillagokat, ott a sziklatömegen.

Kezem öklömnyi üstökös,
szemem galaxis,
szívemben elered az élet,
és már nem félek feladni,
feladni azt a nyomorult reménytelenséget.