Mint a huszonnegyedik ősz és én,
elsőre úgy köszöntöttük egymást mi is.
Új és zsenge volt akkor minden szín,
a hangulat mégis ismerős volt egy kicsit.
Úgy cseréltük első szavainkat,
mint ahogy a fák ébredtek tudatlan,
nem sejtve hogy elhullatott leveleik
egy nap másba új életet lopnak majd.
És most itt ülünk, nem egy helyen,
csak egy országban csupán.
Te otthon, én a vidékben,
ilyenkor nem kívánunk "jó éjszakát"...
Nem régóta találkoztunk,
nekünk nem az idő a közös kovács.
Egy nyelvet beszélünk,
és jó így múlatni az itteni magányt.
Jó így élni, megosztva
örömöket, terhet, egymás ritmusát.
Dalolva táncolni az életet,
belefeledkezni, hogy egyszer utolér a halál...
Jó néha úgy ébredni
munkából, hogy vár egy társ,
megélni a mindenséget,
a kapcsot, az el nem szakadást.
Jó tudni, hogy vannak
kikkel együtt színesebb a világ,
hogy nem kell várni őszig,
ha a szem egy kis melegségre vár.
És jó tudni Te friss,
zsengén ropogós régi barátom,
mikor van születésnapod,
Rád gondolva mikor kell jót kívánnom...
