Mint a huszonnegyedik ősz és én,
elsőre úgy köszöntöttük egymást mi is.
Új és zsenge volt akkor minden szín,
a hangulat mégis ismerős volt egy kicsit.
Úgy cseréltük első szavainkat,
mint ahogy a fák ébredtek tudatlan,
nem sejtve hogy elhullatott leveleik
egy nap másba új életet lopnak majd.
És most itt ülünk, nem egy helyen,
csak egy országban csupán.
csak egy országban csupán.
Te otthon, én a vidékben,
ilyenkor nem kívánunk "jó éjszakát"...
Nem régóta találkoztunk,
nekünk nem az idő a közös kovács.
Egy nyelvet beszélünk,
és jó így múlatni az itteni magányt.
Jó így élni, megosztva
örömöket, terhet, egymás ritmusát.
Dalolva táncolni az életet,
belefeledkezni, hogy egyszer utolér a halál...
Jó néha úgy ébredni
munkából, hogy vár egy társ,
megélni a mindenséget,
a kapcsot, az el nem szakadást.
Jó tudni, hogy vannak
kikkel együtt színesebb a világ,
hogy nem kell várni őszig,
ha a szem egy kis melegségre vár.
És jó tudni Te friss,
zsengén ropogós régi barátom,
mikor van születésnapod,
Rád gondolva mikor kell jót kívánnom...
