Bekeretezve

Emlékszem, mint friss harmatra

az első alkonyatomra,

melynek vörösen izzó lángját

mélyen magába itta száraz szemem.

Este ott ültem

a vonat ablaknál,

és belém fagyott szavak

mellett merengtem a tűz képében.

Kezemben alvó toll,

feszült szalagok, néma kincsek,

vágyak, emlékek és remények,

a papírnak semmi, de nekem: minden...

Ott maradt

Egy pillanatra

merengtünk el, s kezünk

ott maradt, egyben.

Kora ősszel

Kamrám egyetlen

poros üregébe befészkelte

magát a kora őszi tavasz.

A megnyílásnak

nekifeszült ottmaradt pillanat,

mint elfeledett szál gyökeret kutat.

És úgy zuhanunk mi is

majdnem a tavaszba, mint kora

őszi napnak poros kamrámba esett sugara.

Ha tudnám mi ez... de nem tudom. 

Nevét tavasszal felejtettem el,

mikor ottmaradt a kora őszi pillanat.

Megkésett szeptemberi gondolat

Serényen pocsékolom a tintát

a vasúti lámpák alatt.

Mint ügyetlen kezdő prímás,

én is elhangoltam a húromat.

És már nem bánom

ha nem szól a szép zene.

Lebegő vállakkal, lassú szívvel

vágyom már a csendet.

Elidőznék egy fenyő lábánál

és a fűben tisztára

mosna a gyanta illata.

És elárulom legnagyobb titkomat:

a szeptemberhez jobb,

ha mértékkel áll hozzá az ember fia.