Már el is múlt,
én csak most érkeztem.
Lebegő árnyéklépted nyomán
nézem, ahogy a lépcsőn sétálsz.
Te éppen most sétálsz el,
tőlem, hévhez, ezek bizarr képek,
örök képek, ahogy tőlem elsétálsz
- most utoljára - éppen a hévhez.
Egyszerre megértettem,
én téged, mi, hogyan,
hogy mi ketten mennyire,...
esztelenül és már soha.
Hajadban még éreztem,
éreztem még, ahogy emlékszel.
Emlékezve bújtam hajadba,
hogy utoljára még érezzelek.
Lebegő árnyéklépted nyomán
nézem, ahogy a lépcsőn sétálsz el.
Sétálj el, vörös hajadban emlékekkel!
Majd elfeded őket, ha újra befested.
