Egész teste és lénye megremegett az erőlködéstől. Az apró pillanatba összesűrítette létezésének minden tudásád és érzését, emellett pedig még a létén túlra is nyúlt, hogy bizonyosan legyen benne kellő megértés és erő a következő pillanatra. Ott állt, létének legmélyebb, egyszersmind legfelemelkedettebb pillanatában. Bízva... reménykedve.... félve.... hiába. Ez sem volt elég annak megértéséhez, hogy miért fordít hátat valaki saját céljának, annak a céljának mely felé egy órája még oly' álhatatosan, olyan dicsőségesen és délcegen haladt, tele élettel és izgalommal, és most egy órával később, csak mert megtudta hogy léptei táncba torkollanak majd, megfutamodik. Úgy érezte, mintha a világ kettészakadna alatta...
