2012. szeptember 14., péntek

A kortárs költői szabadság tükre előtt állva...

...."hogy mocskos szitokszavak sűrű váladékában állva kínozz, kíméletlen fröcskölve rám gusztustalan, sérült elméd sebeinek gennyes váladékát Te mihaszna parazita, Te féreg! Hogy rothadnál meg te kifacsartlelkű korcs méreg! Pusztulnál mindörökké, és én végre kivéreznék egy gödörben Te kotort szívű rothadék Te! Dögölj meg! Hallod?? Dögölj már meg végre!!!!"..... kérlek, mert ugye én modoros ember vagyok uram! Ugye érti? Nem akarnék én magának rosszat, hát persze, hogy nem! Ugyan, hova is gondol Ön?! Ugyan hova is gondolsz Te baromarcú? Azt hiszed különb vagy önmagadnál, olyan akit senki nem vet meg?????...

És a papír tehetetlen itta tovább a töltőtoll tintáját, mélyen magába szívva azt, nehogy a világra cseppenhessen akár csak egy kevéske is belőle.