Úgy érzem magam, mint aki kietlen táj méhében jár. Se gondolatom, se tervem, s mindez a nap nem egy részében. Cselekednem kéne, szakdolgozatot fényeznem. Helyette pedig értelmet keresek, és edzek, és edzek és értelmet keresek, és gyakorlok. Nehéz lesz megmondani azt, hogy mekkora út lesz majd a hátam mögött amikor visszanézek így, hogy az idő társaságában megfeledkezek az órámra pillantani. Az biztos, hogy már gyűlnek a megtett cselekedetek, szép számmal... érzem. De azért furcsa észlelnem, hogy ez az év milyen nagyon felgyorsult alattam. Valósággal áramlik.
