Először nem megy. Nehezek az ébredések, fárasztóak a délutánok. Később egy csapatba kerülsz, a társaság lendülete pedig átsodor ezeken a nehézségeken. Utána már egyedül is újra megpróbálod. Még mindig nehéz. Fárasztó, kétségbeejtő. Elbizonytalanodsz, kételkedni kezdesz, és minden olyan tanácsot, mely azt mondja hogy menj tovább, évek múlva minden menni fog, csak vakszerencsének vélsz. Jön egy hullámvölgy, elmélyül. Aztán megint elmélyül, és tovább mélyül. Majd hirtelen a csúcson állsz, és nem érted hogy jutottál oda. Pedig csak kitartottál magad mellett, minden kétséged és félelmed ellenére. Már azt kérik ne menj tovább és ne csináld, hogy egy kicsit pihenj, de már nem érzed magad képesnek erre. Már olyan, mintha önmagadat tagadnád meg, mintha aznap nem használnád a lábaidat vagy a kezeidet. Mintha aznap nem tettél volna az égvilágon semmit se... És most már tudod, hogy a hullámvölgyek újra jönnek majd, és hirtelen tova is fognak tűnni.
