Éjszakai zuhanás

Leszállt az est a városra,
S tetten érte zajos álmát
Száz és száz szürke arcnak,
Köztük elméd és elmém álomvilágát.

Ahogy révedező szemeink mélyéről ereinkbe
Még idegen fények s hazugságok csörgedeztek,
Mosatlan vérünk szívünkben lassan feléledt,
S felhasadt Jelenünk az ifjú Hold tükrében.

A köd áztatta sötét homályban
Pupillánk, mint telhetetlen fekete lyuk
Itta magába a város immár józan álmát.

S mi ketten, ott a Gellért-hegyen,
A komor padon ülve élveztük,
Ahogy lényünk végre elmerül az űrben.