Darabokban

Hiányodban lassan feszülő

napfény ébred, melynek
fényétől álmok menekülnek, s
felszáradnak lomha harmatcseppek.

Tovatűnik a pára tánca,
helyében nyíló frissesség

tágítja sebeimet, a zöldellő

puszta szépsége égeti retinám.

Tágul az ég, bomlik belőle

ezer meg nem rakott fészek,

csak én érzem már,  ahogy az éj

 összeroskad s kiveszik belőle a holnap,

s közben hiányodban lassan

feszülő napfény ébred, melynek

fényében téged kereslek éppen, 

s titkon még bízom benne,

hogy múló éjedet követve

az új napfény hozzád vezet végleg.