(Barsi) Kertész Gézának emlékére

Először úgy gondoltam,

Téged a kert éltetett.

Később meggondolva jobban

láttam, az a baráti szeretet.

Ritka ember voltál,

olyan, aki sosem ragyog.

Hiába hullt rád dicsérő szó száz,

fényed matt maradott.

Lépésed s szavad nyomán

fedeztük fel a gimnáziumot,

otthonunkká érett nem is lomhán,

mint hittük, tán ez miatt: a mosolyod.

S bár bántuk hogy távoztál,

de jobb sorsodban támogattunk,

kézbesítettél az orvostanosoknál,

s szebb percekben összetalálkoztunk.

8 év telt el azóta,

s mit akkor hiányoltál,

a kert, a virágok, rózsák (miket loptam),

rég elhervadtak s letűntek már.

De annak is egy éve,

hogy utoljára láttuk egymást.

S most? Csak én, Téged,

ha lehunyom a szemem,...

Új párkapcsolat

Nézz rám! El fognak

fogyni a szavak. Senki

se tudja, mi lesz...

Lassú szemmel

Siet most is a város,

nyomában csak por szalad,

visszhangzik a tájon

füstös zajának halk szava.

Házfalakon fekszik a fény,

nyújtózva lustán és lopottan,

Hideg így is a város kép,

a teremtésben pontatlan.

Összegömbölyödnek a fények,

szunnyad a város is, mosdatlan,

dolgoznak még azért a gépek,

s mindegyikben egy-egy ember van.

Útközben

Betelnek majd a percek,

más már nem is nyugtat.

Iránytű, mi még kellhetne

folyást mutatni a dolgoknak.

Mert céltalan most a minden,

és a gyűlő dolgok nem foszlanak,

bár sejthetném korai lényem,

s ne volnék ilyen sorstalan.

Kognitív dialógus

Érdekes, ahogy a csendben

szétmállik a "nem igaz".

Mert szétmállik, csak nagyon

lassan, ha az...

Guru

Tudom, sokan többnek látnak.

Nekik talán az is vagyok.

De magamnak minek játszam

hogy megvilágosodott vagyok?

 

Jólesik ha feltekintesz, vagy

férfinak ha tévesen gondolsz,

de eredményem sok ha nincsen,

üres tárcával csak elbomlok.

 

Pedig mindenségnek példája

nem csak én, mindnyájan vagytok!

Hamis lesz az a világkép,

melyben ettől eltartotok.

Fáziskésés

Fénylapokon felugró új üzenet?

Öreg vagyok én már ehhez...

Értem én a jelent, ruganyos testem

még a ritmusát is bírná,

ha szívem mást nem verne,...

de ver, mást.

Meddő órák

Írni volna jó,

írni kéne már!

Tintával keveredik a

verejték és a magány.

 Színeket látni,

csended hallani már!

Batyu nyomja vállam,

gondokkal tömve százszám.

Perctelenségben

fakul a morál,

s kihajtott már

a téli magány,...

mindegy is, ha éltünk!

Nem szabadok voltunk,

hanem szolgák.

Huszonnyolcan

Huszonnyolcan vagyunk.

Tehát huszonhét ember

van a társaságomban.

Fejszámolás: ha ők mind

idegenek számomra, és a

telefon úgyis a kezemben van,

akkor nem-e egyszerűbb

a közösségi oldalon lévő

milliárdokkal beszélgetnem?

Többen találhatnak rám, hisz'

itt csak huszonnyolcan vagyunk.

Tíz kezében telefon. Lehet,

hogy pont ők lesznek azok...

Földalatti

Miért nincs megállás?

Éjjeleken át utazok,

akár egy vadbarom.

Most is közlekedik

egy halomnyi ember,

akol meleggel gurul a metró.

Pedig ha az a két

sín végre összeérne,

akkor mind megállnánk.

Hát nem erre vágyunk?

Nem látod?

Mozdulj gyermek!

Szaladj és táncolj!

Későn nyíló virág is

tapasztalhat még százszor

annyi kínt és örömöt,

virágporos életesszenciát,

ha elhordják méhek,

vagy letapossák dögök,

mint amaz ott,

az idejében pompázott,

vagy a korább' elvirágzott...

Mindegyek a mikorok

gyermek,... nem látod?

Portré - (A lényeglátó)

Sötét, egyszínű ruha testeden.

Mindig. 42 évet is megéltél,

szemedben félutad befejezetlen...

"Örök kedvderítő", "a mókamester",

más így emleget,

majd felcsattan egy komoly szavad,

s azzal rögvest csend terem.

László. 42 éves, szereti a rockzenét.

Se család, se barátnő, se jövő.

Vándor munkák, barátok, jelen,

egy korsó sör s így szól:

minket a sebeink határoznak meg.

Büféjelenet

Vörös levegő leng körül,

orromban édes emlékek.

Túláradó gyermeki életszeretet

a gimnázium aulájában, meg Te.

Egymásközt karnyújtásnyi a

közömbös tisztelet-nem-adás,

pedig érezzük a jelent.

A sorban állsz, türelmesen,

míg sokat gondoló, strázsáló

barátnőd szempárja rám simul,

mintha volna még meleg ingem,

s kérdő tekintete firtat,

hogy mit tettem akkor veled...

Ne aggódj...

Kopottas laptopokon írunk,

színes plasztik szavakat.

Előbb lámpafény sápaszt,

utána már fény sem fakad.

Színvágytól űzve függünk,

kapcsolattalan kapcsolódva,

belemelegedik az éter,

nőni kezd az adathalmaz.

Se alvás, se ivás,

semmi józanításra...

mámorosan várunk,

ha kell, éjjel is a mára.

A Margit-híd alatt

Zöld csempekövek a falon.

Itt már sem illatod, sem csended.

Elmúltak azok a napok,

mikor kedvem nem szeghetted.

Ott vagy, ahol a Rottenbiller,

Békáson, vagy Gréten nem tudom

kivel... Elmúlhatnál már. Ne fájj!

Most is téged játszom éppen.