2014. július 22., kedd

Opálos tekintetek mögött

Kint csillagok ezrei azok,
miknek fénye tűhegynyi titok
itt a Földről nézve, késve
látjuk meg mindig a létet.

Bennünk a miriád úgy úszik,
miként fent és lent nyúlik
örökké egymásba, várva
feszült beteljesülését holnap, vagy máma.

S bár ablakot nyitunk a világra,
fényünk rögtön ráfeszül a rácsra,
hogy biztonságban tudjunk mindent
mi sosem volt fontos.

2014. július 15., kedd

El nem szakadva (születésnapodra)

Mint a huszonnegyedik ősz és én,
elsőre úgy köszöntöttük egymást mi is.
Új és zsenge volt akkor minden szín,
a hangulat mégis ismerős volt egy kicsit.

Úgy cseréltük első szavainkat,
mint ahogy a fák ébredtek tudatlan,
nem sejtve hogy elhullatott leveleik
egy nap másba új életet lopnak majd.

És most itt ülünk, nem egy helyen,
csak egy országban csupán.
Te otthon, én a vidékben,
ilyenkor nem kívánunk "jó éjszakát"...

Nem régóta találkoztunk,
nekünk nem az idő a közös kovács.
Egy nyelvet beszélünk,
és jó így múlatni az itteni magányt.

Jó így élni, megosztva
örömöket, terhet, egymás ritmusát.
Dalolva táncolni az életet,
belefeledkezni, hogy egyszer utolér a halál...

Jó néha úgy ébredni
munkából, hogy vár egy társ,
megélni a mindenséget,
a kapcsot, az el nem szakadást.

Jó tudni, hogy vannak
kikkel együtt színesebb a világ,
hogy nem kell várni őszig,
ha a szem egy kis melegségre vár.

És jó tudni Te friss,
zsengén ropogós régi barátom,
mikor van születésnapod,
Rád gondolva mikor kell jót kívánnom...

2014. július 13., vasárnap

Fenyves ezüstfény

Nem alszom még.
Még, most nem alszom el.
Fenyves ezüstfényben
légy itt, kérlek szépen...

Kinn oly' távol,
oly' közel vagy bennem.
Fenyves ezüstfényben
ölelnélek Téged...

Percek múlnak,
szemeim lassan álmodnak.
Fenyves ezüstfényben
végül Téged látnak...

2014. július 4., péntek

Féllábbal a félvilágban

Ismerős, poros úton
tán csak a szél új,
múlt lépések pora
tapadhat még úgy.

Lassan lépek feléd,
hogy jól értsem, értsd:
Nem lopni érkeztem,
nyitott könyv vagyok, nézd!

Szemednek fénye titkomra
lényed deríti; mit nem tudok,
azt látod most, és nézed
e tudatlan merre mozog...
 
Nem kívánok virrasztani,
alszik már a poros út,
tán csak a szél új rajta,
melybe új lépted titkot súg...

2014. június 30., hétfő

Éjjel

Zenébe bújva ábrándozol,
mögötted zuhanyrózsád könnyet hullat,
sápadt fényben feszül múltad s mámor,
ezer út felett a választás nem mulat.

Platánfa-árnyékodban alszik már
világ, kvintett dallamaid és a munka,
szabaddá válsz az éjjelben,
szabaddá, de éhesen és nagyon fáradtan.

És közben távoli, józanító a tea,
gőzfelhőjén át keresik egymást, pásztáznak
tekintetek, melyek igenelve tagadnak,
melyek forró tűzzel játszva végül hazazavarnak.

2014. június 28., szombat

Hívásaink

Szürreális hangod most
a fülemben kutatom.
Nehéz ilyenkor dolgom,
város zajában állok.

Valószerűtlen hangok
indítják ostromukat.
Szavadért, figyelmemért
mi ketten, ők többen vívnak.

Fogytán már türelmem,
elmúlik a valóság.
Hozzád indulok éjjel,
hol szürreális hangod vár...

Hiány bőségében

A rád esőt oszd
csak meg. Túl azon magad
sem segítheted.

Figyelmünk fókusza

Legveszélyesebb
talán akkor, ha csészénk
hittel telve van.

2014. június 27., péntek

Szép szavú "jó éjszakát!" régi barátomnak

Takarót borított már
a különbségre Esthajnalcsillag.
Száz kilométernyi, órányi
töprengés ismét köztünk alszik ma.

Ráomlik szemfödeled barátságunkra,
eltakarja kedvesen mind a hibáinkat.
És nem látsz már, csak szépet.
Jóllehet, azt is csak szívvel az éjsötétben.

Csillagfényű vénádban összegyűlik az élet,
elteszed a kamrádba, jó így bekészítve.
És tényleg jó. Neked nem bánom,
ha azt hiszed, magadba zárhatsz télre.

Könnyeden és jó szívvel
éjtintát áldozok a fényre,
derítsen jobb kedvre, víg szívre,
hogy ismét Rád gondoltam éppen.

Igaz barát vagy nekem,
te járólap-számolgató.
Csontropogtató ölelésed alól
én nem kívánok kibúvót.

Zuhanó álomemelkedésednek
elejében már utazol,
távol jársz, nem hallasz, de üzenem:
láv, az a büdös pesti bunkó.

2014. június 24., kedd

Frissitő, esős reggeleken

Könnyű esőben és
égképeken járok én.
Maholnap ha megtalálom,
már nem kutatok álmokért.

Nem kergetek édes éltet,
világváltó kocsmabeszédet,
megértem, ez nem lédergést,
hanem a munkát adó élet.

Nyugodt virágzású örömömben,
ha kell, vad szenvedéllyel
fogok ásót, kapát, kongatok harangot,
s gyakorlom ritmusát alvásnak, ébrenlétnek.

Meghagyom hogy tettem gyümölcse
ne bent, hanem kint érjen végre.
Ne korlátozza hús-vér árnyéka,
ne gyengítse testem testetlen érve!

Élvezni fogom ha munkám lelem végre.
Elképzelek próbát, jellemet és örömöket.
Teszek majd, és nem siránkozok,
hogy családos emberré érjek.

És könnyű esőben
égképeken járok én.
Munkába utazok, szeretve beszélek,
és Rád gondolok én.