Szabadgyökök - 3. - Késésben

Lassan indulnom kell majd.
Negyedkor megy a busz, 23-kor a vonat,

az életemet pedig már úgyis lekéstem.

Vigasz dal

Virágot rajzolok ma, lenn
ott a földalatt gubbasztva
egy sötét éj elől megbújva,
hamis villanyfény homályában.

S bár kedvem ma nem
szárnyalhat, láncait le nem rázhatja,
mégis sötétséget és felhőket oszlatok
én. Így, virágot rajzolva...

Állampolgár

Ő sem volt különb,
sem ritkább, csak átlagos,
ködbe taszított mélyérzésű
állampolgár. Egy élő halott.

Sok szempontból egyedi,
különálló. Sok tulajdonsága
- mi e világnak nem drága -
valóban ragyogó, fényes, de árva.

S szürke örömének homályában
legnagyobb álma szívében halványan
pislákol, s súgja: csak dögleni meg,
megdögleni máma. S fojtó gázt áraszt.

Idő után

"Hagyd a francba Sam!"

Látomás

"Sziklás földeken
egy látomás arról, hogy
miért nincsenek fák..."

Illúzió

Nincs károsabb
illúzió annál, hogy
egész a törött.

Vélemény

"A demokráciával kapcsolatban nem értünk egyet, a diktatúrától irtózom, a demokrácia tökéletlen ugyan de csakis jobb lehet mint egy diktatúra, eddig Rólad azt gondoltam, hogy megfelelően szabad gondolkodású vagy ahhoz, hogy hasonlóan vélekedj."

                                                                           - Anonymus

A világban szétszórtan

Kezdhetném azzal, mivel
mindig tettem volna,
hogy de jó volna így,
hogy zavar egy érzés volta...
de nem ma.

Csillagmiriádokat jártam
meg, kezem közt világok
születtek, s akadt persze
olyan is, mi épp szétporladt.

Megtörténtek.

"Annyi esztendő, annyi móka";
bár mást ritkán látnak belőlem,
ez mégsem lényem teljes volta,
s mi volnék valójában, úgy érzem
elrejtettem.

Így eshet meg velem, mint
'oly sok mással, hogy mi
napomban a legkedvesebb,
mi szívembe ma meleget lel,
az láthatatlan.

De ma visszafordultam,
csak egy futó pillanatra,
s láttam, a letűnt horizonton
túl lelkem legnagyobb szilánkja
újra,....... ma este újra ragyog.

Távolság

Távol állok én
attól, hogy a szemedbe
nézhessek újra.

Ölelések

Lelkemben csend honol.
Meleg, bársonypuha takaró
borítja megélt esztendőimet,
melynek mélyén ott szundít a tavasz.

Számtalan megélt s újraélt
pillanat nyugszik most bennem;
évszakok és érzelmek sokasága,
s meg nem élt élteim valósága.

És kinn a természet meghitt
szűkszavúsággal fehérre mossa
most minden tettemet, s én élvezem
ahogy forró teámmal, friss harmat közt

ébredő tavaszommal békében nézhetem.

ps.: Új képek.

Halálból csendbe

Essen, szakadjon,

törjön és zuhanjon

minden önmagába, 

majd alá a végtelen

vízesés rejtette poklába.

Bánom is én,

ha magam beleveszek,

vagy ha éltem

ettől csorbát szenved!

Nem érdekel léptem,

nem érdekel józanságom,

csak szeretném, ha végre

véget érne nyomorúságom!

És már nem félek semmitől,
sem kíntól, sem haláltól,
már nem vágyom a szabadságot,
sem a szenteknek járó boldogságot!
Nem vágyom már életre,

sem húsnak rothadó bűzére!

Csak halott lelkem vágyom,
hogy újra csatába álljon
s megvívjon helyettem
egy újabb mocskos küzdelmet!

Ha

"Az eddig ismert életem elkövetkezendő

legboldogabb évei lehetnének ezek, ha...."

.

Nem süt a nap,
nem száll le éj,
Nem honol az égen,
csak sűrű szürkeség.

Alatta vagyok egymagam,
idős-fiatal, fiatal-idős s
mély szeretet, sok harag,
mi hajtja örökmozgó malmomat.

Kutatok, áramlok,

meghalok és feltámadok,
s nyelvem hegyére sütöm, hogy
"minden egész eltörött".

Magam összerakom, feloldom,
s szép lassan, kényszeredve bevallom,
hogy milyen jó ez így, milyen szép is,
milyen a boldogság, ha senki meg nem éli.

Lassan megmerítkezem magamban,
s belátom, a Nincs gyakrabban Van.
De létem így is vigasztalan, mi mást
tehetnék hát, mintsem hátrahagyjam.

ps.: Nem kell hívni senkit sem, 60 év múlva is az élők közt találtok majd. ;)

Szabadgyökök - 2. - Közjáték

Egy pillanatra elfogyott a közjáték,
és beállt a halott csend.

Múló princípiumok

Figyeld alázattal.
Értelmezd tétlen.
Cselekedj frissen,
és ne tégy hozzá semmit.

Félelem

Óvakodj azoktól, akik eredendően kedvesek,
mert tévútra csalnak, melyen egyik szemed elfeded.

Szabadgyökök - 1. - Étel-ital

Aki nem becsüli az ételt és italt,
az nem becsüli az életet sem.

Felhő

Felhők közt lebegek,
kezemben régi palackposta,
s rálátok a világokra,
 a szépre és a sebhelyesre.

Köröttem levelek íródnak,
szüntelen zengenek, születnek,
a képek, mit betűik rejtenek,
eloszlatnak minden rejtelmet.

De hiába képek, levelek,
elérhetetlenek maradnak,
elnyelik őket a fellegek.

A fellegek, melyeket
ekképp neveznek ott
lenn, az alvó emberek.

Ergo

Gondolkodom, tehát isten vagyok.

Szobatársak

Mindent leírhatsz,

mindent elmesélhetsz, mi

nem igaz kincsed.
S otthonod, léted az
mi rejtve marad.

Pokolba

A halott apát szavai keringenek bennem,
és szívemből mondom, pokolba a szóval.

Az élet magyarázása nem természetes.

Éjjeli záróra a küszöbről nézve...

"Egy kissé olyan érzés ez, mint egy hosszú út végén megérkezni haza,
abba az otthonodba, amelyet még nem ismersz, úgy ahogy magadat sem."

Éjjeli margó...

"Az ember igazán jóízűen tud nevetni a saját társaságában..."

Képesség

A képesség, hogy távolságot teremtsünk, életet ad.

Burokban

Mellbe rúghatna
már az érzés. Ki tudja,
tán felébrednék.

Beérsz

A jó bor megérik,.. a rossz megposhad.

Idővel minden beérik azzá, ami valójában.

Homályos álomvidék

Szürkeség, feszültség, siettség

egyik cselekedetünktől a másikig.
Mi nem erre vágytunk. Mi nem
erről álmodtunk még az anyaméh mélyén.

De mindnyájunk szemét beborította
a homály, melyben érzékünk elenyész.
S kivétel köztünk az egy, kinek puszta
látványa is oly' részegítő, mint a hűs nyári szél.

Ahogy ott ül a bárpulton pihenő karral,
s keresztbe font lábakkal, s ahogy légies

léptekkel közeledik asztalához, kezében
egy csésze teával, jelentését veszti az egész.

Azt mondja: szeretek sétálni, leginkább mezítláb.
Azt mondja szereti érezni a Föld ölelését a talpán.
Szereti, ahogy a vékony ruháján át testét körbeöleli
a szellő, s ahogy a Nap testében eloszlatja a felhőt.

S akkor félbeszakítja gondolatait, száműzi őket
létéből, s látom, ahogy mélyen magában
egy tisztáson lépked, s mögötte ébred egy erdő.
Intim pillanata ez létének, melyben megszűnik a rohanás,
s az egyetlen mi megmarad az egy lágy vallomás.

Kezeit a csészére, szemhéjait szemeire tapasztja,
s teájának illatán át, elszökik egy másik világba.
S ahogy lassan magába issza a józanság zöld illatát,
lénye túllépve virágán, szerteárad a teremben.
S én csak hagyom, hogy lelkem lágyan ihlesse.

Mérce

Józanságom mércéje egyszerű:
elég csak elgondolkodnom, hogy

találkoztam e már önmagammal.

A város fölött merengve

Mennyire kiismerhetetlen,
mennyire feledhetetlen!
Tűnékeny illúzió csupán
az érzés, hogy megérezhetem.

Mert honnan volna esély rá,
hogy másnak bőrébe lessek,
s megérthessem legbensőbb titkát,
ha nem az Egynek véréből lettem?

Honnan volna erő, lélek, s a testem
hogy e világot ne csak, mint egy kísértet,
réveteg átmerengjem, hanem hús-vér élvezzem,
ha múltam Forrása nem volna a szemünkben?

Jegyzet

Tökéletesség, egész.
Beszéd, linearitás.
Csend, teljesség.