Szállító rakéta

Páratlan vagyok.

Globális otthonomban
egyedül élünk.

Legkisebb mindenségek, középen.

ha csak egy percre
megleshetnélek  ha csak

nem akarnám ezt

Kilakoltatva

Szeretnélek

végre megérteni Téged.

Haza vágyom... rég'.

Cogito ergo...

A vágyainkkal

ismerjük el mindazt, mik
mi sosem voltunk.

Emlékezés elől futva

Túl messzire

futottál, nem vagy helyeden.

Ezért emlékszem.

Távkapcsolat

Túl messze tőlem
hiányoztál. Tűnődöm,

és ha maradtál?

(v)Iszonyítási pont

Térérzetem két

"s": az egyik személy-s,

a másik tév-s.

Levegőben oldódik

Csak ne hagyjál
magamra magammal! Ki
kell beszéljem őt.

Szűk-ség

Vérrel telt rések

arcomon. Kipótolnám

most is a múltam.

Viktóriánk

Vörös hajának

fénye, akárcsak lénye:

közös tulajdon.

Beteljesülve

Ha minden mi volt,

egybemosódik a mosttal,

ha a mostban benne

rejlik a teljes múltam,

akkor sokak vagyok,

s felesége mindennek.

-

Szüntelen csak azt

keresem, hogy vajon mi

indít be engem...

Én-képezés

Szocialistáknak:

én nem vagyok a Tied,
ez nem Ön-ismeret.

Korlátlan

Keressük rejtett

erőforrásunkat; az

utolsót, utoljára.

Biológia

Gyökere táplál.

Törzsén, ágán gyümölcse.

Levele árnyék.

Az utolsó biokert

Várnak rám, tudom.

Érintetlen maradványt

viszek az újba.

Félig

Félkész dolgokat

nem lehet felejteni.

Legfeljebb félig...

Vég-kép

Utolsó tőröd
pontos volt. Gyilkosodnak
érzem magamat.

Órával szemben

Felejtsd el múltad.
Minden, ami fontos az
úgyis jelen van.

Szerte-ágazva

Távolságunk nő,

mégis, még mindig egy

tőről fakadunk.

Fekete szoba

Ma éjjel nem szólok

Hozzád. Inkább élvezem

múltad jelenét.

Vízgyűrűkből csepp

Egyszer tán megint
elém kerülsz, és súlyos
körbe zársz engem.

Értetlenül

Üres perceknek áldozok,
s közben tűnődni probálok
élettelen, magvas gondolatokról,
homályos múltam jelene pedig
lassan túlcsordul csészém száján s
elhagyja gyötört testem.

Halott sorok ezek, melyeket
véres körmökkel kaparok bele
csészém egykor sértetlen vázába...

Korán

Nem értem. Némán
töprengek, s közben
elmossa az ár.

Hibás karakter

A toll, mely messze

és soká szalad, végül

mélységét éri.

Nulla pozitív, abnormális.

Bánnám, ha egyszer

igazam lenne. Érzem,

esni őszintébb.

Hegycsúcs szem felett, talp alatt

Ugyanazt ugyanúgy,

mást másként.

Ugyanazt másként,

mást, ugyanúgy.

Nyár után, őzzel

Egymásba nyíló

szirmaink végre külön

tőről fakadnak.

Felmenőink szeretete

Nagy címletekben

udvarolunk egymásnak.

Kifizetődik.

Puha ölelések, papírból

Szemed mélyében

- mélyen -, nem tudom merre,

zuhanok. Most is.

Útitársak násza

Lépésünk, könyvünk,

sóhajunk egy. Utunk is.

Mindez tíz percig.

Új képek

Tudni: voltak már.

Sosem tudni: lesznek-e.

Megérezni: van.

ps.: Fotográfiák aloldalra...

Melinda - 58. levélváltás (2010. január.)

Kedves Melinda...

Elfogadom a "nem mentségedet". Úgy gondolom én magam se cselekedtem volna másként. 

Alkottam egy szót, az "enar"-t. Sosem tudtam hogy kitalálni, alkotni egy szót ennyire nehézkes és bonyolult feladat lenne, mindaddig míg nem szembesültem e kihívással. Ez a szó teljesen üres, és önmagában még semmi jelentése sincs egy nyelven se. Pontosan azért volt szükségem rá hogy bármilyen jelentést társíthassak hozzá... mint egy új, üres fiók. Azt tehettem bele amit akartam. És tettem is. Ez a szó most temérdek gondolat, érzés, és cél egyvelegét rejti magában, melyeket egyetlen egyszer meséltem el Andreának is, több órán, napon keresztül. Ha azt mondom enar, már tudja mi mindent érzek, mindenre gondolok egyszerre. 

Lényegét tekintve az enar most nem jelöl mást, mint egy tanár-diák kapcsolatot. Ha ez egy egyszerű tanár-diák kapcsolat lenne, akkor nem küzdöttem volna egy új saját fogalom megalkotásával ennyit, de ilyen kapcsolatról még soha senki eleddig nem mesélt nekem egyszer se. Ki kellett hát találnom valamit. Az enar egy olyan tanár-diák kapcsolat, ahol a résztvevő két személy, vagy lény mindegyike egyszerre tanár, és egyszerre diák is. Semmilyen különbség nincs köztük. Nincs okosabb, nincs gyorsabb, se értékesebb. Teljesen egyenrangúak. Egyikük se vezeti a másikat. Hogy akkor mégis hogy "tanítják" egymást? Megosztva gondolatokat és érzéseket, a lehető legjobban, leghűebben átadva őket. Mindeközben a másik személy, lény maga gondolja tovább ezen dolgokat. Eldönti hogy szerinte mi jó, mi nem és mi igaz, mi tévedés. Mindenki kap, és mindenki ad valamit..... mindketten fejlődnek. De valahol ennél többet is jelölne ez a szó. Nem gondolom úgy hogy minden kapcsolatom enar lenne. Kifejezetten kevés van belőle, s már van ami véget is ért közülük (bár ez kivételes). Ha jól becslem úgy ötről adhatnék számot, mindezt úgy hogy hármat ritkán van alkalmam személyesen is ápolni. Néha hónapok telnek el távol Tőlük. De akad kettő, mely közel van. Te és Andrea. Számomra ez nem barátság vagy párkapcsolat... ezeknél többet jelent melyet magam sem tudok meghatározni pontosan. Értékes, ritka. 

Szeretek azzal foglalkozni amihez értek (többé-kevésbé értek), és kihívás azzal foglalkozni a szabadidőmben amihez kevésbé vagy egyáltalán nem értek. De igazán azt szeretem csinálni, amit úgy érzem kell hogy csináljak. Keresem azokat, akikkel megoszthatok mindent. Mert átlátják mire gondolok, mit érzek, és mert képesek a maguk szempontjából elbírálni azokat. Mert nem csak meghallgatják amit üzenek s elfogadják, hanem mert átgondolják azokat és mert gazdagodnak általa. Mindezt azért, mert egyszer majd tovább adják a saját értelmezésük, gondolataik, s érzéseik szerint. Ha úgy tetszik, tanárokat keresek, akik már azok, vagy azzá válhatnak majd. Fogalmam sincs arról hogy mi az igazság, vagy mi jó és mi nem.... vannak érzéseim és gondolataim, de lehet hogy az egész csak tévedés, ezért nem lehetek Én az egyetlen, aki kijelenti ezeket. De hiszem hogy aki figyel, és őszinte, a felszín alatt eldönti majd a saját belátása szerint hogy tévedek-e, vagy sem. 

Ezt, még nem meséltem el. 

Egyre több a nagy szó, a nagy tett... majd azok a szavak és azok a tettek melyek azt harsogják "egyre több a nagy szó és a nagy tett". Megállapítani a hibáinkat, és elmesélni már nem jelent semmit se, csak egy újabb hibát. Egy ördögi kör melyből a felismerés önmagában még nem jelent kiutat. Egyet azonban sikerült megpillantanom - bár mint mindig, lehet tévedek. Józanak vagyunk, s csak három dolog nyom el minket, melyből a legkisebb a jelen korunk. A két jelentősebb, az a félelmünk és a lustaságunk. De még ennél is kevesebbről lesz szó. 

Ami lényegtelen különbség akadhat kettőnk közt, s mely nem számít de érdemes nem elfelejteni (hogy ne becsüljük magunkat alá, vagy a másik túl) az a plusz idő, amit én már megéltem, s az ebből eredő több tapasztalat. Hogy ez az idő és tapasztalat többlet mit jelent, mindig az egyénen áll. 

A hála, az öröm, és a hiányérzetek összekötnek. A csend is...... Szia Melinda! (: Köszönettel, nem búcsúzva, 

Én 

2010

----------------------------------------------- 

2013

ps.: Egy szavára sem emlékeztem az írottaknak... Pedig varázslatos világ volt. És a legvarázslatosabb alighanem az benne, hogy az a világ még létezik is. Csak mások már a szereplői, ha akadnak még. Bárhogy is, tényleg jó hogy felhígultam! :D 

pps.: Személyeset nem szoktam közzétenni itt, pláne nem teljes levelet. Az "enar" most mégis megfogott. A teljességhez két apróság tartozik még hozzá. A levélben emlegetett másik lány, aki nem Melinda, kiírta magát azóta az életemből, és nem vágyom vissza hozzá, vagy az emlékeihez. A másik: ilyen posztra amíg csak előreláthatok, nem lehet majd számítani a jövőben többet. Ez a blog nem holmi retrospectivus céljából íródik. Csak a teljesség kedvéért.

2013

----------------------------------------

2017

ppps.: 7 év. Melinda... nem tudom merre jár már. Andrea,... Ö nagyon is jelen van, még mindig, vagy hát, újra. Frissebben tán, mint valaha. Enar márpedig létezik. Ha nem most is, hát most újra. 

Köt el ék

Magaddal nem köt
össze semmi. Mi köthet
hát a világhoz?

Idős karcok

Nyelvünk híd köztünk és
a világ közt, mely felett néha
átrepülünk, néha pedig megbotlunk
benne, és a mélybe zuhanunk.

Kulisszák előtt

Fények kergetik
egymást mozgó oszlopok
között, remélve.

...

"Szavainkat megválogatni könnyebb,
mint átgondolni azokat."

El-hangzott visszhang

Minden szó után
egy lélekzetnyivel
könnyebbnek érezlek.

Spontán

irigye lettem
a természetnek fény és
ösztön már elég

Önéletrajzok

Lényegét mi is
meg nem írt haikukra
vesztegetjük el.

Menedékotthon

Életed műve:
sínfalak, kőpadlók, és
műanyag lepel.

Ellenben állva

- Segítsek hölgyem?
- Ó, hagyja kérem! Úgyis
hozzá kell szoknom.

Beleesve

Szemed árnyéka,

ajkad íze, ős lényed...

ha az még Te vagy.

A dombon túl

Meglesem a zajt.

Haljon belém, azt vágyom.

Csak akkor lesz Csend.

Öregek útján

Súlyos álmaim,

csendes derűm mind súgják,

kövesselek még.

Ausztrál mosoly

Nyugtalan követ

jövőd, üldözöd múltad.

Én meg: történek.

Logika

Körünk bezárul.

Forgunk szünes-szüntelen,

hogy bezáruljunk.

Biztonságban

"Furcsállom a fák

mozgását, ahogy jelzik,

éppen elfújja".

Tapasztalatok

Vedd fontolóra:

a bölcs nyugodt, tudós

az, ki megfeszül.

A remete társasága

Ázott bőrömet

felhőbe öltöztetem.

Magas zöld omlik.

Könnyű rengeteg

Arcom árnyéka

sűrű jelen, benne én,

ólomsúlyosan.

Örökké gyermek

Halott lányom egy

boldog álma magától

megnyílt ma nekem.

Emelt fővel

Egy öreg balkon

árnyékában élünk mind.

S Ő néz le ránk.

Az Olümposz csúcsán

Korán nyílt szemem

nézd, megvakította a

pirkadat fénye.

Egy guru titka

Éltessen tudás

és lényed; az, mit magad

nélkülem érthetsz.

Részlet-t

Mi volt, mind maradt.

Mi van s lesz, részemmé

érett; de hogyan?

Az édes íze

Hamvaim fölött

is azon nevetek, hogy

átjár az élet.

10 000 mérföld

Úgy múlunk majd el,
mint harmat; napfénnyel, de

leginkább soha.

Óvat

Ne pazarold el

időd jelentéktelen

haikukra! Ne!

Virág-ok

Vágyadnak tovább

nem bírok ellent állni.

Fényed hívogat.

Záróra

Nyitott ajtómhoz

kezembe nem adhat más

kulcsot, csak egy: Te.

Szótlan szóomlás

Millió szó is

kevés megvallnom, létem

hogy éled Benned.

Figyelmesség

Ki bajban első,

bajnok lesz. Baj nélkül már

csak ismeretlen.

Pontok és pontatlan körök

Melyiket érted?

Ha minden mást elveszel,

vagy ha adsz egyet?

Kétségtelenül

Neon szemeim

árnyékában már készül

forgatókönyvem.

Árfolyamok

- Minden szó annyit

ér, amennyit megérthet

belőle. - És Te?

Tartalom és forma

Gondolataim,
vélt gondolataid: csak

egy, vagy kettő ez?

Körültekintő

Itt nyugszik minden
bizonyítéka annak:

rossz író vagyok.

Útravaló

A jó cél stabil.

A tévedés múlandó.

Ruhád váltogasd.

Megfoghatatlan disszonancia

te

maradékban

érdemes-e próbál nem

tud hagyomány

én

tud hagyomány

érdemes-e próbál nem

maradékban

te

Dolby surround

Nem egy csatornán

szólok hozzád. Versének

végére rájössz.

Tinta, papíron

Gyúrd össze magad
világommal, és hagyd, hogy

lényed szétmáljon.

Önfeledt feloldozás

Oldódhatsz savban,
vagy ernyedt ideákkal,

meztelen festve.

Jelen-leg

Ismeretlenül

csodálkozom tegnapi

arcomra, most is.

Pontos érintés

Roppant jelened
mögött hiányodban nő
megannyi vágyam.

Címtelen

Vajon hallod-e,

ha nem szólítalak, csak
beszélek hozzád?

Kíváncsi lépés

Életem során

a legszebb emlékeket

kerestem. Eddig.

Madártávlatból

Nevetésed is

feszült. Így, egészedben

vagy Te zaklatott.

Várandós szemmel

Szívedből vagyok.

Szeretlek Téged. Te nem.

Alszol. Én Benned.

Súly, súly, ágy és jazz

Csukott szemek és
libabőrös sóhajok:

legszebb álmaink.

Lényeg

Mint sebész késsel,
elméddel úgy metssz hidat.

Üresen várlak.

Erósz nyugtalan

- Helyemben állva

mit tennél, mondd? - Meghalnék,
mint sem megtudjam.

Ideális ismerkedés

Ma én vagyok Te.

Ne aggójd. Meglesem, így

is szeretlek-e.

Nulla, egy, kettő.

Magunk maradtunk ismét,
végre kettesben, azt hiszem.

Csak Te meg én, vagy ha
úgy tetszik, csak Én meg te.

Tetszik ez az égi nász,
megnyugodhatsz kedvesem.

Csak Te meg én érezzük,
más nem érti, csak Én meg te.

Belátom most már, velem
végre megértetted: társat

csak magányos ember választ,
magányossá csak a társad tehet.

Köz(ömb)össég

Társadalmunk legfőbb

erénye, hogy egyedül él:
nincs benne helyünk.

Gátak

Egyedül épít.

Sok megbízó. Kényszer, hogy

lehessen: maga.

Keresztek és szobrok

Szeretetünket
rég közkinccsé tettük. Tán

ezért nem leljük.

Figyelmeztetés

legfőbb fegyverünk

az elmúlás a bölcs nem

vár vele vigyázz

Evolúció (Fodor tanulmány)

Újat mért szólnál?

Csak mit elfelejtettünk
már, azt cselekszünk.

Újat mért várnál?
Csak mit elveszítettünk
már, azt szeretjük.

Újat mért szeretsz?
Csak kit sose látsz többé,...
tán erre várunk.

Beiskolázva

Félek, rabjává
leszek éjnek, csodálva
álmot, nem-létet.

Rendszerváltások

Mégis mi vagyok?

Minden voltam és minden leszek.

Most mégis semmi.

Kapcsolatban

Nem is tudom, hogy
bírnám egyedüllétem,
Magány, nélküled.

Visszhangzattan (Petőcz tanulmány)

Szótlan visszhangzó remegés,
nyirkos-februári hűs(s)ég,

gyűlnek megválaszolt kérdések,
gyűlnek megkérdezett válaszok.

Sorakozó remegések, ölelkező visszhangok
születnek-elmúlnak, ismét,

születnek-elmúlnak, ismét,

szótlanul visszhangzó elmúlások.

Tört-pompás ritmusú jövés-múlás,

felkérés, visszautasítás, forgás,

szédült és mit-sem-érő-visszhangzattan.

El-hangzott visszhangok, túlpördült

forgás, szédült különbségek, esés,

szótlan indulatokban téved el a visszhangzattan.

Visszhang-táj

Hiányod számos.

Múló jelenednek ki
ad holdat? Csak Te.

Jelenlét

Jelenünk, lényünk
azonos. Hordhatjuk kinn,
őrizhetjük benn.

Feketegazdaság

Te magadévá

tehetsz: csak szólj, és fizess
a figyelmeddel.

Opportunista oppozíciók

-Figyelj, mondani
szeretnék valamit! - Úgy!

El-hallgattattál.

...

figyelj mondani

szeretnék valamit úgy

el hallgattattál

szeretsz figyelni

mondani valamit úgy

el-hallgattattál

el-hallgattattál

szeretném ha mondanál

végre valamit

...

Szeretném hogy tudd;
Te valamit ma nagyon
el-hallgattál. Te.

Európa rabja (Petőcz-tanulmány)

Gondolatokban fürdök ma, sápadt

fényben, sötét-zöld  árnyékban

 fürdök ma a gondolatokban,

mint a homályos utca falakban,

megannyi történet vár bennük, s
merengenek rajtam, vagy én felettük,
kíváncsian, kábultan-álmosan, olyan
valószerűtlenül, de érzem, fürdök bennük,

bennük, a gondolatokban, melyek

utat nyitnak a jövő-múltamnak, mert
kábítanak, s én függővé leszek, függővé

tesz ahogy merengenek rajtam, vagy én felettük,
ahogy keressük a sápadt fényben, zöld árnyékban

együtt, keressük a sötétben, tánc közben keressük...

Életigenlő (Petőcz-tanulmány)

Ír, keres, súg csodálatos dolgokat,

ritkákat, súg csodálatos dolgokat Neked,

csal, még közelebb csal, halkan lépsz,

félsz, tovatűnik, de izgat, félsz, tán valós,

tán mást is rejt, ez az, Ez Az, érzed,

itt van, jelen, jelen van Benned, megint hét nap,

nem vársz, fáradsz, nem pihensz, legyen hat,

szünet, mozgás nélkül maradsz, csak felé,

csak felé haladhatsz, a sorok közt ül,

látod, a sorok közt ül, látni akarod, még ma.

Sétál, csacsog, melletted lépked,

de Te nem vagy ott, hallgatod és nem

érzed, magadban nem érzed, kinn van,

akadály van, elválaszt, megtör, az akadály

kinn van, testedből tör elő, megtöröd,

látod, Ez Az, érzed, testében remeg, szereted,

behunyod a szemed, a valóságot képzeled,

Hozzá lépsz, öleled, elszabadul az érzelem,
megtörted, féltelek, csontjába marva öleled,
Beléd karcolja, féltelek, Te szorosan öleled.

Utazik, forgolódik, világokat váltogat,

kezedből kicsúszik, elveszted, kezedből 

kicsúszik keze, látod s érzed, már nem 

érzed, szabad-szellem, őrzöd, féltelek,

figyeled az üres testet, figyeled és érzed,

már nem érzed, forog, néz, Téged néz,

a szemed mögé, látod ott van, ott volt,

szabad-szellem, súgja, és csal, keres, még ír,

de már visszafelé, távolabb csal Téged,

még ír, féltelek, az életéből még kiír Téged.

Hiányos paradoxon

Életem legfőbb
műve, tán egyetlen mi
kész lesz: a vége.

Önazonosulás

Értésed - értem -,
akárcsak az értésem;
egy tőről fakad.

Virágzó embergazdaság

Szeretetedre
nem jár adó-kedvezmény.
Az előnytelen.

Osztott párhuzam

Rendületlenül
meredsz rám, csak nem értem;
mért nem magadba.

Kitüremkedések

Tán nem lehet, hogy
szavad helyett ne téves
énemet halljam.

Önfeláldozás

Képzelt hőseink
tetemén vágtatunk mi,
a büszke ősök.

Távolság

Ha már nem leszel,
tán csak akkor leszünk úgy
- nélkülem - együtt.

Tavaszi ború

Ma nem megy nekem.
Ma sem dícsérni, sem
megnyugtatni nem tudom életem.
Nélküled ma nem megy nekem.

Áldom, hogy így élsz bennem.

Sokat idézettek

Ruhátlan testem
mit sem ér szemedben. Az
ékszertelen rég.

Prizma

Benső vàgyam egy
mozdulat kezedben... màr
bomló sokaság.

Hajnali kettősségek

Meg nem született
percek közt nyugszik életem,
vagy Temelletted.

Meggondolatlan beszélgetések

Mért van, tán sosem
tudom; a küzdelem az
ízesebb falat.

Visszhangzol

Valahol, valahol messze,
túl a feszültség szikráin,
túl az azok szülte fényjátékon,
valahol tudom, van más létezés.

Magam nem látom,
csönded számban nem állom,
s szüntelen beszélek, mert -

értsd már meg végre - félek.

S otthagysz. Tudtuk, ha
találkozunk, veszíteni fogunk
egyet s egymást, s veszítem zajom,
veszítem nem értékelt csönded.

Pedig távol Tőled már hallom,
fülembe idézve már olvasom
hallgatásod millió versét,
mely véget nem érő csoda.

Értekezés a Hitről (levélrészlet)

         "... Hit. Vegyük a saját szám íze szerint; a Hit, amit Hitnek nevezünk, nem Hit. A Hit vak. A Hit süket. A Hit nem érti az öt érzékszervünk egyikét sem, nem használja őket. Nem tanulható könyvből, nem lehet gyakorolni, sem tanítani. A Hit nem létezik ezért nem is lehet birtokolni. Hite senkinek sem lehet. A Hit is hitetlen. A hit én vagyok, és nem csak ebben a világban élek. Vagy megnyílok, vagy nincs mit megélnem."...

Szubjektív jelen

Leszek én árva,
ha cserébe még egyszer
emlékezhetek.

Egymáson fekvő pontok

Rohanok, rohansz.
Egy helyben állva várom,
mikor érkezel.

Erőhatások

A jó alkotás

lényem ötlettelen

felszabadítása.

A posztapokaliptikus lovagok fehér metrón vágtatnak

Hófödte várromok, vízben

uszó megtört híd-láncok, 

hamuvá lett szélmalmok.

Csendes felszín ez, egykor
világlátott, s most világtalan
áll ott, feledésnek kiszolgáltatva.

Ezeréves csontok hevernek
keverten a sírban, ránézésre
sem értem, ember-e vagy állat.

S a rejtély köde nem oszlik,
már a válasz sem bomlik.

Lehet leplezetlen marad.

Tán élnek még a felszínen,
s nem csak forgolódnak,

mint holtak az álmokban.

De bizton élnek a sötétben,
küzdelemben a Fény ellen,
mely erejével elporlaszt.

Kevesen már, s fogynak,
utókorban bíznak, Ők azok;
a posztapokaliptikus lovagok.

Múltkorunk a jövőnk,
nemes szívünk erőnk,
s hitetlen hiszünk- súgja.

S elvágtat fehér metróján
a sötétség első ura, vagy az 

utolsó posztapokaliptikus lovag.

Közmédia

Szavak és szavak,
szavak, még újabb szavak...
Már elaltatnak.

Metszéspontok

Köszönöm. Tudom,
hervadt csokrodtól választ
hiába várnék.

Pirkadat

Most ér meg bennem,

hallgatásod mily' bőség.

Ízetlen zamat.

Egymás mellett

Fürkésző éhség
vezet vakon, süketen.
Pedig dobban még.

Szabadgyökök - 11. - Kabátzseb

"Előbb-utóbb beismerem magamnak, hogy milyen ember vagyok,

de addig még sokáig fogok magamban kiáltani."

Öröklétünk

Elbomlott csokrok,
vésett kövek, emlékek.
Így él, ki halott.

Víztükör

Esik. Merengek,
vaj' hány világ létezik,
mit szemem nem lát?

Melankólia

Eltorzult, fura falak szabdalta
utcák közt ujjaim szemembe
vesznek, s engedelmesen küzdenek
a mindent felforgató vízcseppek ellen.

Ma esik az eső. Szüntelen.

Mintha minden, valaha elhullt
embert egyszerre siratnánk meg.

Ma esik, s a szél sikítva tombol.

Megrogynak most a nagy görögök
oszlopai, államférfiak, filozófusok,
s mellettük parányi a tömeg is,
mi csak egy emberiséget alkot.

S megrogyok most én is,
fáradtan hullok a sáros földre.
Rideg, de puha vánkosom
hamar átmelegszik tőlem.

Felkelnék, küzdenék, de minek?

Testemet nyúzott emlékképek tartják

már csak össze, s lelkem sem jobb, de nem 

aggódom. Tudom; mi tombol, derülni fog.

Dilemma

Oltsd ki a békét,

hogy múljon a háború.

Öreg bölcselet.

Szabadgyökök - 10. - Testvéri szeretet

"Testvéri szeretetnek nevezem a felismerést, hogy a tábortűz mindnyájunk arcát megvilágítja, s mindünk szívét megmelegíti."

Szabadgyökök - 9. - Ragaszkodás

A túlzott ragaszkodás úrrá és szabaddá tesz minket,

(csak nem ott, ahol mi vágyunk arra...)

A túlzott ragaszkodás ördöggörcsbe fagyott szeretet.

Valami

Valami furcsa vihar éled

idebenn, valami szokatlan.
Beleremeg erdő, mező, hóba
fagyott hegycsúcs, s a völgy.

Valami nincs ma rendjén,
valami boldogtalan, érzem.

Nem szólnak úgy a dallamok,
nem szűrődik át a Napnak fénye.

Valami önmaga árnyékába költözött,
valami ma ezt nézi, s mégis azt látja.

S akad valami, valami ami
ma kiszökne a felhők alól...

Lapraszerelt

Életünk legtöbb
akadálya időnk
bőségéből fakad.

Érés

A folyó nem áll,
nem kérdi merre folyjon,
nem fél tengertől.

A tenger nem lép,
nem tudja megvédeni
magát. Befogad.

Folyó és tenger
amikor találkoznak
tudják, mi jön majd.

Szabadgyökök - 8. - Harag

"Haragot érzek minden emberrel szemben, aki önmagam hibájának emlékképe."

Lélekzet

Friss, üde tavasz
köszönt be az erdőkbe.
Múltunkat őrzi.

Cellux-hajó

Ma este, ma, ezen a ködös esten,
ismét együtt kelünk útra, ismét egymás
mellett evezünk a hitben, hogy a reggel,
s vele a napfény egyszer csak ránk lel.

Hiszünk és evezünk, de jaj, nem múlnak sem órák, 

sem percek, nem oszlik köd, nem jön még a reggel,
s közben a pára beleheli magát lelkem fészkébe,
mint ahogy a víz is beköltözik cellux-hajónk méhébe.

Evezünk, még hiszünk, s erőn felül verjük a vizet,
küzdünk, s küzdelmünk verítéke az ellenséget szolgálja,
cellux-hajónk pedig lassan, komótosan elfárad, pedig
hol, de hol van még az a reggel, hol van vége létünk sorsának?

S evezünk még, fáradtan, emlékünkben telve a levegő
sűrű óceánja, s cellux-hajónk új hullámokat tör a víznek
birodalmában, de nem hullik szét. Pedig hát mi tartja össze,
s minket mi köt hozzá, mikor már nem hiszünk, s evezünk?

Szabadgyökök - 7. - Vallomások

"Valljuk be, a legtöbb embernek fogalma sincs róla,

hogy mikor jön el a hallgatás, s mikor a szólás ideje."

Szilánkos tükörerdő

Gondok, bajok, beláthatatlan
emelkedők és feneketlen lejtők,
meglazult csavarok, egy törött cserép,
egy beteg gyermek, vagy sárgult levél,

mind, mind és mind csak eszköz,
valós vér, valós a szenvedés s
a veríték, de mondd, kérdem én, nem

látod be, hogy ez önmaga  mind mit sem ér?

Hogy ez nem róluk szól, hogy ez nem
küldetés, csak egy látványos, de félreértett
segítség? Hogy minden dolgok eredendője
nem a szomszédban él, hanem itt, Tebenned?

Mert minden cselekedet önmagát szolgálja,
s mert minden gondolat önmaga határa.
Mert a nem létező határok át nem léphetők,
s segíteni is csak ott lehet, ott mélyen legbelül.

Párizs

"Párizs utcái kifürkészhetetlenek..."

Fémkarika

Ritka pillanat az olyan,
melyben a tengerfenéken ülő
csillagok egymásra akadnak.

Melyben fényük oly' erővel
ragyog egymásra, hogy erejétől
megmozdul tér, idő s anyag.

Az ilyen pillanatnak sok
apró gyémánt lehet rabja;
egy bomlott barna konty, egy mosoly,
vagy a testemen keresztül futó szikra...

minden, még a mélybarna
szemek mélyéről figyelő
rejtélyes Istennő is, de soha
nem egy hideg fémkarika.

Szabadgyökök - 6. - Elfogadás

"Aki a beletörödésre képes, az az elfogadásban is épp oly' jártas."

Szabadgyökök - 5. - Szép

"Mert minden ember fantomokkal küzd, aki nem látja a szépet..."

Kamra

És végül mind megérkezünk,
akarva, akaratlan, mert sorsunk
megválasztatott, magunktól, magunknak.

Lassan őrlő út ez, így is, úgy is,
beleveszve az időtlenségbe
lassan megfeledkezem róla én is.

Fogaskerék

Váratlan hiány.
Akadozva őről már
az életkerék.

Esővíz alatt

Nincs agyag mi
törne, bárhogy sújts le rá,
az esővíz alatt.

Csak mantra

A cselekvésen
túl nincs e világban más,
csak hamis mantra...

Érintés

Van, hogy az eső
nem elég kitartó, a
szikla nem mozdul...

Szabadgyökök - 4. - Idegen útitársak

És hirtelen minden báj, öröm,

s meghitt varázslat mi eddig

körüllengte Őt, tovatűnt,

mint ahogy az első fénysugarakkal

szemembe költöző tekintete

is csak múltbéli ábrándozás már...
Egy ábránd, mely éntőlem már régen messze száll.

Csendes forgatag

Eső áztatta délután a dunyha, mely
most frissességével a természetet nyugtatja,
s melynek szűkre szabott oldalán át a Napnak
fénye lassan végigsimítja a zöldellő tájat.

Ez most az én valóságom, s ebben születnek
soraim is, ebben a mindent átjáró kontrasztban,
hol az éj napba fordul, a nap pedig az éjbe,
s hol a szeretet minden cseppjében osztozik a méreg.

És egy újabb csepp mossa tisztára
arcomat, újabb inam remeg meg,
újabb érzés kel bennem szárnyra,
s most újra szaladnék ki a világba.

És ebben a rettentő viharban, ebben
az óriás, mindent elsöprő forgatagban
hirtelen minden elvész a szememből,
s nem marad más, csak egy a Napnak
fényében úszó, nyugodt, eső áztatta délután.

Túl...

Átjár rajtunk az
Élet. Átmos, felfrissít.
Nincs több emlékem.

Szabadgyökök - 3. - Késésben

Lassan indulnom kell majd.
Negyedkor megy a busz, 23-kor a vonat,

az életemet pedig már úgyis lekéstem.

Vigasz dal

Virágot rajzolok ma, lenn
ott a földalatt gubbasztva
egy sötét éj elől megbújva,
hamis villanyfény homályában.

S bár kedvem ma nem
szárnyalhat, láncait le nem rázhatja,
mégis sötétséget és felhőket oszlatok
én. Így, virágot rajzolva...

Állampolgár

Ő sem volt különb,
sem ritkább, csak átlagos,
ködbe taszított mélyérzésű
állampolgár. Egy élő halott.

Sok szempontból egyedi,
különálló. Sok tulajdonsága
- mi e világnak nem drága -
valóban ragyogó, fényes, de árva.

S szürke örömének homályában
legnagyobb álma szívében halványan
pislákol, s súgja: csak dögleni meg,
megdögleni máma. S fojtó gázt áraszt.

Idő után

"Hagyd a francba Sam!"

Látomás

"Sziklás földeken
egy látomás arról, hogy
miért nincsenek fák..."

Illúzió

Nincs károsabb
illúzió annál, hogy
egész a törött.

Vélemény

"A demokráciával kapcsolatban nem értünk egyet, a diktatúrától irtózom, a demokrácia tökéletlen ugyan de csakis jobb lehet mint egy diktatúra, eddig Rólad azt gondoltam, hogy megfelelően szabad gondolkodású vagy ahhoz, hogy hasonlóan vélekedj."

                                                                           - Anonymus

A világban szétszórtan

Kezdhetném azzal, mivel
mindig tettem volna,
hogy de jó volna így,
hogy zavar egy érzés volta...
de nem ma.

Csillagmiriádokat jártam
meg, kezem közt világok
születtek, s akadt persze
olyan is, mi épp szétporladt.

Megtörténtek.

"Annyi esztendő, annyi móka";
bár mást ritkán látnak belőlem,
ez mégsem lényem teljes volta,
s mi volnék valójában, úgy érzem
elrejtettem.

Így eshet meg velem, mint
'oly sok mással, hogy mi
napomban a legkedvesebb,
mi szívembe ma meleget lel,
az láthatatlan.

De ma visszafordultam,
csak egy futó pillanatra,
s láttam, a letűnt horizonton
túl lelkem legnagyobb szilánkja
újra,....... ma este újra ragyog.

Távolság

Távol állok én
attól, hogy a szemedbe
nézhessek újra.

Ölelések

Lelkemben csend honol.
Meleg, bársonypuha takaró
borítja megélt esztendőimet,
melynek mélyén ott szundít a tavasz.

Számtalan megélt s újraélt
pillanat nyugszik most bennem;
évszakok és érzelmek sokasága,
s meg nem élt élteim valósága.

És kinn a természet meghitt
szűkszavúsággal fehérre mossa
most minden tettemet, s én élvezem
ahogy forró teámmal, friss harmat közt

ébredő tavaszommal békében nézhetem.

ps.: Új képek.

Halálból csendbe

Essen, szakadjon,

törjön és zuhanjon

minden önmagába, 

majd alá a végtelen

vízesés rejtette poklába.

Bánom is én,

ha magam beleveszek,

vagy ha éltem

ettől csorbát szenved!

Nem érdekel léptem,

nem érdekel józanságom,

csak szeretném, ha végre

véget érne nyomorúságom!

És már nem félek semmitől,
sem kíntól, sem haláltól,
már nem vágyom a szabadságot,
sem a szenteknek járó boldogságot!
Nem vágyom már életre,

sem húsnak rothadó bűzére!

Csak halott lelkem vágyom,
hogy újra csatába álljon
s megvívjon helyettem
egy újabb mocskos küzdelmet!

Ha

"Az eddig ismert életem elkövetkezendő

legboldogabb évei lehetnének ezek, ha...."

.

Nem süt a nap,
nem száll le éj,
Nem honol az égen,
csak sűrű szürkeség.

Alatta vagyok egymagam,
idős-fiatal, fiatal-idős s
mély szeretet, sok harag,
mi hajtja örökmozgó malmomat.

Kutatok, áramlok,

meghalok és feltámadok,
s nyelvem hegyére sütöm, hogy
"minden egész eltörött".

Magam összerakom, feloldom,
s szép lassan, kényszeredve bevallom,
hogy milyen jó ez így, milyen szép is,
milyen a boldogság, ha senki meg nem éli.

Lassan megmerítkezem magamban,
s belátom, a Nincs gyakrabban Van.
De létem így is vigasztalan, mi mást
tehetnék hát, mintsem hátrahagyjam.

ps.: Nem kell hívni senkit sem, 60 év múlva is az élők közt találtok majd. ;)

Szabadgyökök - 2. - Közjáték

Egy pillanatra elfogyott a közjáték,
és beállt a halott csend.

Múló princípiumok

Figyeld alázattal.
Értelmezd tétlen.
Cselekedj frissen,
és ne tégy hozzá semmit.

Félelem

Óvakodj azoktól, akik eredendően kedvesek,
mert tévútra csalnak, melyen egyik szemed elfeded.

Szabadgyökök - 1. - Étel-ital

Aki nem becsüli az ételt és italt,
az nem becsüli az életet sem.

Felhő

Felhők közt lebegek,
kezemben régi palackposta,
s rálátok a világokra,
 a szépre és a sebhelyesre.

Köröttem levelek íródnak,
szüntelen zengenek, születnek,
a képek, mit betűik rejtenek,
eloszlatnak minden rejtelmet.

De hiába képek, levelek,
elérhetetlenek maradnak,
elnyelik őket a fellegek.

A fellegek, melyeket
ekképp neveznek ott
lenn, az alvó emberek.

Ergo

Gondolkodom, tehát isten vagyok.

Szobatársak

Mindent leírhatsz,

mindent elmesélhetsz, mi

nem igaz kincsed.
S otthonod, léted az
mi rejtve marad.

Pokolba

A halott apát szavai keringenek bennem,
és szívemből mondom, pokolba a szóval.

Az élet magyarázása nem természetes.

Éjjeli záróra a küszöbről nézve...

"Egy kissé olyan érzés ez, mint egy hosszú út végén megérkezni haza,
abba az otthonodba, amelyet még nem ismersz, úgy ahogy magadat sem."

Éjjeli margó...

"Az ember igazán jóízűen tud nevetni a saját társaságában..."

Képesség

A képesség, hogy távolságot teremtsünk, életet ad.

Burokban

Mellbe rúghatna
már az érzés. Ki tudja,
tán felébrednék.

Beérsz

A jó bor megérik,.. a rossz megposhad.

Idővel minden beérik azzá, ami valójában.

Homályos álomvidék

Szürkeség, feszültség, siettség

egyik cselekedetünktől a másikig.
Mi nem erre vágytunk. Mi nem
erről álmodtunk még az anyaméh mélyén.

De mindnyájunk szemét beborította
a homály, melyben érzékünk elenyész.
S kivétel köztünk az egy, kinek puszta
látványa is oly' részegítő, mint a hűs nyári szél.

Ahogy ott ül a bárpulton pihenő karral,
s keresztbe font lábakkal, s ahogy légies

léptekkel közeledik asztalához, kezében
egy csésze teával, jelentését veszti az egész.

Azt mondja: szeretek sétálni, leginkább mezítláb.
Azt mondja szereti érezni a Föld ölelését a talpán.
Szereti, ahogy a vékony ruháján át testét körbeöleli
a szellő, s ahogy a Nap testében eloszlatja a felhőt.

S akkor félbeszakítja gondolatait, száműzi őket
létéből, s látom, ahogy mélyen magában
egy tisztáson lépked, s mögötte ébred egy erdő.
Intim pillanata ez létének, melyben megszűnik a rohanás,
s az egyetlen mi megmarad az egy lágy vallomás.

Kezeit a csészére, szemhéjait szemeire tapasztja,
s teájának illatán át, elszökik egy másik világba.
S ahogy lassan magába issza a józanság zöld illatát,
lénye túllépve virágán, szerteárad a teremben.
S én csak hagyom, hogy lelkem lágyan ihlesse.

Mérce

Józanságom mércéje egyszerű:
elég csak elgondolkodnom, hogy

találkoztam e már önmagammal.

A város fölött merengve

Mennyire kiismerhetetlen,
mennyire feledhetetlen!
Tűnékeny illúzió csupán
az érzés, hogy megérezhetem.

Mert honnan volna esély rá,
hogy másnak bőrébe lessek,
s megérthessem legbensőbb titkát,
ha nem az Egynek véréből lettem?

Honnan volna erő, lélek, s a testem
hogy e világot ne csak, mint egy kísértet,
réveteg átmerengjem, hanem hús-vér élvezzem,
ha múltam Forrása nem volna a szemünkben?

Jegyzet

Tökéletesség, egész.
Beszéd, linearitás.
Csend, teljesség.

Időkerék

A múlt mi elmúlt,

már nem része jelenemnek,
hanem jelenem maga.

Breaking news...

Új képek, új képek. És lesznek még...

Feledhetetlen

Feledhetetlen.
Holnap mégis más ember
kel fel helyettem.

Kedves emberek

Kedves emberek
jókedvemben vigasszal
kínálnak engem.

Meztelen

Elképzelek egy világot.
Egy világot, melyben
kedvemre táncolhatok,

melyben versenyt futhatok
széllel, lábamat pedig
esővízben áztathatom.

Szemhéjam olyan világot
rejt, melynek dús, húsban
és életben gazdag füvét látva
szívemben elered az élet.

Mert hát ahogy a Föld,
úgy én is, végre,
levetkőzöm az emberi létet,
hogy ne féljek, s végre a Napnak éljek.

Idézet a Réka-noteszből

A felszín nézőpont kérdése,
akárcsak a különbségek.

Milyen leszek?

Vaj' milyen ember
leszek akkor, amikor
már elmúltam Én?

Megesik

Néha megesik,
hogy a távolság már nem
visz messzebb Téged.

Fejetlenség

Ó bocsánat, de
zavaromban véletlen
őszinte voltam!

Elégtelenség

Jobbat remélsz Te
is, de mondd, ó: tudod Te
hogy jobbat minél?

Látótávolság

Hűs téli éjjel.
Ismeretlen földön vaj'
nyíl e majd virág?

Árulás

Inkább leszek én
józan és kritikus, mint
hűséges barát.

Munkaköri leírás

(ps.: egy munkaköri leírásba bármit bele lehet írni vagy képzelni, attól a feladatokat még nem egy robot, hanem egy ember fogja elvégezni, aki nem ezért született meg.)