Írás

Az írás egyetlen értelme az írás maga. Az írásokat nem olvasni kell, hanem átélni.

Idő

Azt mondják az idő halad.
Különös. Megesküdnék rá,
hogy a faliórám már 9 éve
nem mozdult el a helyéről.

Lapszélen túlról

Hagyd, tedd is el! Csak
egy bolond akar éjjel
is verset írni.

Kávéházi szeretők

-Ez a keserű!
-Á, ez inkább az édes!
Kihűlt a csésze.

Marginális vízió

"Ez egyértelműen egyike volt azon pillanatainak, amikor csak úgy belezuhant az emberi lét csodálatába. Tónusba rendeződött teste is úgy zuhant bele a székbe, mint ahogy az Ő percekkel korábban harcos, véres gondolatai is átestek azok ellentétébe. Ki vagyok én? - hangzott el fejében a friss kérdés. Ki vajon Ő? - kérdezte magától. És miért? Minden erejét összeszedve, a lehető legkoncentráltabban próbált meg kérdései válaszának nyomába eredni, de úgy érezte, mintha kísérlete az árral szembe vezette volna őt. Úszott, próbált előrébb jutni, küzdött teljes erejéből, mégsem sikerült előrébb jutnia. Ellenkezőleg, minnél erősebben, gyorsabban úszott, minnél jobban küzdött, annál erősebb lett a sodrás maga. Végül, mielőtt teljesen elfáradt, és a teste elsodródott, előtte még volt egy rövid pillanat, amikor az ereje hirtelen elhagyta. A víz hirtelen keresztül-szökött testén, kimosva minden gondolatát és kérdését, nem hagyva hátra sem választ, sem reményt. Egy pillanatra Semmi, és a semmi végtelen bőségében meglelte válaszát..."

Álomvilág

Miriád a létezés,
Megszámlálhatatlan.
Mégis minden része
összeforr egy óceánban.

Kivethetetlen, tagadhatatlan,
minden gondolatom halhatatlan.
S mit elrejtek egy hazugságban,
Az éjjel rámtör az álomvilágban.

Meggyes-mákos rétesek

Magot csak őszinte ételben találhat az ember.

Formák

Festékfoltból fa,
Fából élet, életből
festékfolt lesz.

Helyem

Úgy áradok a
világban szerte, mint a

múló harmatcsepp.

Én, te, semmi, mi, ti, semmi.

Egyesek úgy gondolják, hogy beteg csak a testünk lehet. Mások úgy, hogy beteg egyaránt lehet a testünk és a lelkünk is. Megint mások szerint beteg csak a lélek lehet. Lehet-e beteg a test önmagában? Én nem hiszem. A temetőben nincsenek betegek, ha pedig a test önmagában is beteg lehetne, akkor ahhoz nem lenne szüksége sem lélekre, sem szellemre (életre). Azaz az élettelen test éppúgy lehetne beteg, és éppúgy meg lehetne betegíteni, a valóság azonban nem így működik. Az a test lehet beteg, amelyben van élet, tehát van benne szellem és lélek is. Csak az ilyen test képes a betegség tüneteit magán viselni. De ekkor a test a beteg, vagy a lélek?

Tünet. Tünet lehet a fejfájás, a szédülés, a fokozott ingerültség, a bőrkiütés, a kemény hasfal.... és még sok minden más is. Ugyanakkor tünet a légzés, a mozgás, a szívverés, a gondolkodás, a bioelektromos feszültség, a testhőmérséklet, az emésztés.... tünete az életnek, és a lélek egyensúlyának, vagy éppen egyensúlytalanságának. A szervezet bonyolult egyensúlyát nem önmaga tartja fenn, hanem a lélek harmóniája. A test megbetegedése pedig nem a környezet befolyása, hanem a lélek diszharmóniája. A betegség pedig nem ellenségünk, hanem a harmonizációt segítő jelzés, mely megmutatja az egyensúlytalanság okát és természetét. A betegség célja, hogy egésszé váljunk, hogy egész-ségesek legyünk. Amikor a betegség hiányt fogalmaz meg, akkor egyben feltárja az egész-ség felé vezető utat is. Testünk működése pedig továbbra is csak tünete lesz a jelenlétnek, és az állapotnak.

(... egy könyv nyomán...)

Ha egyszer...

Ha egyszer majd nagy leszek,
Minden erőmmel azon leszek,
Hogy a világot lecsendesítsem.

Bizonyára akadnak majd, kiknek
Emiatt gyűlöletét élvezhetem,
amiért a világgal, ily aljas mód szembesítettem.

Hajnalok

A hajnali részegségben
Oly' halkan forognak
A vonatkerekek, oly'
álmosan, oly' szelíden
gyilkolják a kilométereket.

Mély bölcsőben ringatja
Meggyűrt testemet, a kialvatlan,
Amely éppen nevetni megy.

Én pedig merengek, s csodálom
azt a festményt, melyet a hajnali táj fest.

Miért ez a siettség? Miért ez a lassúság?
Miért ez az elmosódott művészet,
s ez az elkent álmosság?

Miért az akarat, s miért nem a vágy?
Miért az erő s nem a várakozás?
És miért, miért nem még egy óra alvás?

Kiszolgáltatva (mellébeszélés)

Néha azt érzem, hogy nincs kontrollom
az általam tapasztaltak felett....

Hallok, látok, érzek valamit,
és bár szeretném, mégsem tudom
a hatása alól kivonni magam.

Ki vagyok szolgáltatva
a világ zajának.... néha.

Jelenet

Minden ember szabadsága addig tart, amíg a másiké nem kezdődik. Mindegy, hogy ezt a határt milyen szándékkal lépi át valaki, az akkor is arrogancia és egyfajta aggreszivitás lesz, felsőbbrendűségi tudat.

Újabb margó

Bárkit meg lehet menteni, de mindenkit nem. Aki pedig mások megmentését önmaga megmentése elébe helyezi, az csak bizonytalan eredményeket érhet el.

Kényszeredett

Az Igazság keresésének
Fáradalmában sajgó testem
Elmémet szabadjára engedve egy
Régi könyvtár vallomásain mereng.

Az egykor várakozó sorok,
És szekrények mára mind
Telve lettek, s nem forog
Már körűle éhes embersereg,
Polcait nem gazdagítják újabb kötetek.

Letűnt korok idézete ez.
Koroké, melyben az ember
Igazát kereste, s minden
Tagja a sikert magáénak érezhette.

S mégsem volt más,
Csak üres szólocsogás,
Erkölcstelen tintapazarlás,
Melynek dicstelen halálát
Őrzi e monumentális tetthely.

Most itt állok ezen urnák mellett,
Melybe eleim reményei temettettek,
S elmém ott feszül kérdésem felett;
A régi ürességben értelmet hogy leltek?

Szétszakadás

Lassan nem jut már
idő, csak a vágyra, hogy most
még egyet szóljak.

Maghasadás

Előbb csak fény van,
kényszerű izzás. Végül
megnyílik a Nap.

Olykor

Olykor, ha igazán figyelsz,
Tetten érheted az éjjeli csendet,
Ahogy kattog, ahogy berreg,
Néha zakatolása álmodból felver.

De olykor azt is láthatod,
Ahogy elfed, ahogy puhán betakar,
Szemhéjad lassan leenged,
S léted végre szebb álomba téved.

Egy pad

A nyirkos, Ősz áztatta
Levegőben ültem én,
Egy magányos padon,

Elmerengve az élet rejtelmén,

És élveztem a csendet.
Halk ölelését az esti szélnek,
Ahogy lágyan józanságra térít,
S tovafújja lelkem bús kérdésit,

Hogy ki vagyok én?
Miért épp így? S mit
Nekem szánt az ég,
Lelkem abból mennyit bír még.

S éreztem, ahogy szívembe
Belemarkol az éjsötét űrje,
És hideg vére reményem
Titkos kamrájában lüktet.

Legalábbis hidegnek
Kellett volna lennie.
De ott, azon az Ősz
Áztatta nyirkos esten,

Mikor létezésem sötét
Okát kerestem, szívemben
Meleg gázlámpa gyulladt,
S fényében angyalok közt nevettem.

Mit fülembe súgtak,
Sosem értettem, de
Arra tisztán emlékszem,
Hogy a szélben hangjuk
Csendjét mennyire élveztem.

Lesz még

Mint vérző hegedűszóló,
Oly kínzó lassúsággal
Felel életem minden
Elmúlatott percért.

Mint megrekedt homokóra,
Szemem oly tétován
Issza magába a
Nem-változás fényét.

Mint eltévedt
Kósza szél,
Magam is testetlen
Merengek az éj sötétjén.

S várom a csodát.
Az álmot, mely lelkembe
Oltja azt a szelíd fényt,
hogy lesz még, lesz még itt szép!

Az önzetlen szeretetről, elvárásról, jogokról és kötelezettségekről...

Az önzetlen szeretet, vagy másnéven az odaadó szeretet lényege, hogy az ember az adott kapcsolatban csak a saját oldalán fogalmaz meg cselekvéseket, és azokat is szigorúan a másik javára nézve. Nem mérlegeli, hogy a cselekvései kiegyensúlyozzák, alulmúlják, vagy esetleg sokszorosan túlszárnyalják a másik cselekvéseit. Semmilyen formában sem alkalmaz ítéleteket, ezáltal összehasonlításokat sem. Az odaadó szeretet csak egyetlen dologra fókuszálja figyelmét: arra, hogy szeretetet adjon. És ezért a szeretetért cserébe semmit sem kér. Az odaadó szeretet csak szeretetet ad. Nem akar szeretetet adni, nem is ragaszkodik hozzá. Csak ad. Csak megtörténik vele. És ezért semmit sem vár cserébe.

Az önzetlen szeretetnek nincsenek elvárásai. Az önzetlenül szerető ember nem vár el senkitől semmit sem. Épp ezért, mert nem ítélkezik, nem tulajdonít tévesen semmilyen értéket más embereknek. Sem jókat, sem rosszakat. Éppen ezért, mert nem ítélkezik, nem hasonlítja össze magát másokkal, és így önértékelése egészséges és józan. Éppen ezért, mert nem vár el senkitől semmit sem, nem is csalódhat más emberekben, csak megtapasztalhatja azok létezését és cselekvéseiknek következményét. Az önzetlenül szerető ember számára soha nem egyértelmű, hogy a másik segít számára, ezt ugyanis sosem várja el mástól. Ha mégis szüksége van más segítségére, akkor azt mindig kéréssel fejezi ki, és mindig hálával felel érte. Az önzetlenül szerető ember nem könyörög, legfeljebb nyomatékosabban kér, hogy másoknak többet tudjon adni. A könyörgés helyett pedig inkább csendben szeret, és elfogad vagy megért.

Az önzetlenül szerető embernek minden létező joga megvan, ami az életben csak meglehet, beleértve a legszélsőségesebbeket is. Az önzetlenül szerető ember azonban lemond ezekről a jogairól, és helyette nem létező kötelezettségeit vállalja magára. Jogok birtokosa, és kötelezettségek mellőzője. Ennek ellenére saját szemével nézve jogoknak csak mérsékelt mértékben birtokosa, és a kötelezettségek szabad vállalója.

Éjszakai zuhanás

Leszállt az est a városra,
S tetten érte zajos álmát
Száz és száz szürke arcnak,
Köztük elméd és elmém álomvilágát.

Ahogy révedező szemeink mélyéről ereinkbe
Még idegen fények s hazugságok csörgedeztek,
Mosatlan vérünk szívünkben lassan feléledt,
S felhasadt Jelenünk az ifjú Hold tükrében.

A köd áztatta sötét homályban
Pupillánk, mint telhetetlen fekete lyuk
Itta magába a város immár józan álmát.

S mi ketten, ott a Gellért-hegyen,
A komor padon ülve élveztük,
Ahogy lényünk végre elmerül az űrben.

Az esszencia torka

A legnagyobb örömömben,
a legnagyobb bánatomban,
az életem mélységében,
mindig csak erre vágytam,
egy lehetőségre, hogy Lényem kifejezze:
a magasba csak a mélységbe szállhatsz!

A földi Égi

Ahogy opálos tekintetemben
elmélyül a napfény éles íze,
egy pillanatra megszűnik létem érzékelése,
s nem marad más utána, csak a világos ihlet.

Most mégis életlen,
puha felhők takarnak engem,
testem ködbe öleltetett,
s szememben a napfény elenyészett.

Bárhogy vágyom józanságom,
ma sem vagyok más, mint hajótörött,
s törött deszkát ölelve csónakázom,
kiszolgáltatva a tenger mélysége fölött.

Egészségügyi séta

A házban éltem.
A tornácon halok meg.

A kertbe lépek.

Kávé romantika

Zihálva lépek be az ajtón,
köszönve ismerős arcokra,
letelepedve második otthonomra,
a székre, a kedvenc kávézómban.

A reggeli kapkodás úgy tűnik tova,
mint ahogy a pára is felszívódik,
s füst és embertömeg gomolyogva
a körúton, a várost újra benépesítik.

A hajnali napfény lustán vándorol
át a kristályüvegek domborán,
a finom csendben felébred az újságpapír,
és a friss kávém is szívembe kel.

Mindig így van.
Az újabb nappal lassan,
méltóságteljesen őrőlni kezd.
Ezt jól ismerem.

És akkor hirtelen a szemembe villan,
egy eltévedt szikra, egy nem látott foton-romantika,
semmi más. Egy régi óra számlapja szülte,
ott, annak a nőnek a csuklóján.

De kicsoda Ő? Sosem láttam.
Mintha bőrébe bújtak volna
apró sóhajok, vágyak,
mintha vonzana a halhatatlanságba!

Rám emeli könnyed pillantását,
mely jobban perzsel belülről,
mint a forró kávém. Most egymás
szemébe mélyedünk, miközben édes
kristályok adják át magukat
a reggel izzó aromájának.

Ahogy ajkait mosolyra emeli,
mintha egy friss, bizsergő
érzésre száz ajtó nyílna.
Viszonzom a mosolyt, és ekkor
érzem, hogy rám találtak.

Egy apró húr feszül most kettőnk közt.
Olyan vékony, szinte láthatatlan.
Szikrák miriádjait veti ki magából,
a feszültség megszámlálhatatlan.

A csészéinkből hatalmas kávégőz tör föl,
s ez az édes csokoládés pillanat mindent eltakar.
Megszűnik a kávézó, a kristályablak, a pincér,
és szelíd mocorgása az újságlapnak.

Ketten vagyunk most a világ,
s benne nap csak az, mi a bőrén ragyog,
és kettőnk közt kezd izzani.
Lépni kezd. Lassan, a végsőkig fokozva
szájához közelíti a csészét,
finom nyelvével melegen körbeöleli ajkát,
és a csészére tapasztja.
Ahogy az első csepp kávé közelít
a szájához, a lélegzetem is megakad.
Szemét továbbra is rám szegezi,
tekintete vibráló, testem szinte felfalja,
s ahogy a vágyak kávéja lassan szájába szalad,
úgy érzem ajka most az én ajkamra tapad.

Szerelmes

- Kérlek várj! Tudom késő van már, és már rég ágyban lenne a helyünk... mármint.. szóval csak azt szeretném megkérdezni... volna kedved találkozni Veled holnap? Mármint velem! Velem, volna kedved találkozni holnap?

Kicsúszott szavak

Egyedül voltam.

Vagyok.

Persze vannak körülöttem.

Felismerés

Nem a magány az,
ami jól esik nekem,
hanem a csend,    .

Korszakváltás

Olyan izgalmas
átlépni álló zsebóra
felett! Nagy lépés.

Időutazás

Csendes elmémben
épp szupernova robban.
Gamma hullámok.

21:55

Minden ember kész és tiszta. Nem kell változtatni semmin se, csak kivetkőzni, levetkőzni a kőzetruhát.

Földművesek

Aki nem állja
a sarat kezén, ételt
hogy merhet enni?

Őszi meleg margójára

A múlt és a jelen nem fér meg egymás mellett. A múlt ott él, ahol a jelennek nyomát se találni. A hozzá vezető úton az élet elcsendesedik.

Változások

Mezőn álló fa.

Néz, nem értve miért a
szél mutat utat.

Elveszett asztronauta

Borús éjszaka,
benne lassú melankólia.
Élek, érzek, és megvallom
őszintén, én félek.

Messze a naptól, millió 

tonna szikla mögött állok.

Gerincem törné a gravitáció,
de erejének megálljt parancsolok.

Hangom erős, éles, tiszta.
Meglepetésemre szemem felnyitja.
Látok, a hidegben, a sötétben

csillagokat, ott a sziklatömegen.

Kezem öklömnyi üstökös,
szemem galaxis,
szívemben elered az élet,
és már nem félek feladni,
feladni azt a nyomorult reménytelenséget.

Ösvény

Kíváncsi lépéseim előre üldöznek
keresztül fákkal és bokrokkal teli erdőn.
A talpam alatt születő ösvény nyomomban elhal,
s újra járását megakadályozza egy láthatatlan erő.

Megyek, s a szüntelen erősődő hang forrását keresem.
A hangot, mely lágyan elringat,
s mely vonzz magához, miként a tűz vonzza a levegőt.
Talpam alatt végül szikla terem, utam bezárul előttem s mögöttem.

A folyóparton merengve, sziklámon ülve egyre csak vagyok.
Gondolataimat elmossa a víz sebes irama,

tekintetem fényét csillapítja halk moraja.
 

Végül már csak nézek, és nem értem,
hogy ami víz elfolyt előttem,

mért látom mégis oly erősen.

Feszült nyugalom

Gyönyörű parkban

azon gondolok, vaj' mikor
látom levelem.

Pirkadatkor

Szeretetteli
pillanat az, amikor
fénylik a harmat.

Zárósor (levélrészlet)

..."Gyerünk lány, gyerünk! Magadban erősödj, magadban emelkedj, magadban csendesedj!"....

Antikvárium

Poros, homályos fénytelenség.
Ütött-kopott tárgyak és fényképek.
Hónapok, sőt évek végkiárusítása.
Egy emlékekben gazdag élet.

Ragyogó szalonok voltak helyükben,
élettel teli pillanatok, emlékek,
s e büszke és diadalmas menet
mégis átadja helyét a nem létnek.

Emlékei hamvadnak, meglévő

nyomait szétkapkodják a népek.
Van aki hazaviszi, van aki elássa,
de régi fényének nem marad már létje.

Villanyfény

Villanykörtébe
zárt hangos önismeret.
Ezek vagyunk mi.

Mikor csillapodik?

Merengek, vajon
mikor csillapszik a szél.

Ha fúj, vagy ha nem.

Szerpentin

Két út előttem.
Egy az ismeretlenbe,

és egy balra visz.

Dandaramba

Bársonyosan ringó, puha szavak friss gyümölcsét figyelem,
ahogy az alkony selymes fényében még ott játszanak gondtalan.
Mi gondjuk is akadhatna, ha létük célja puszta szófaragcsa?
Faragcsa csa csendre bembe, be rembe daombala ülje.
Mi zémzedés ge reldem, de sundorgom boroldom.
Mi zolderejm, ke tünfereijld, mit zaráktos, bakkárkorocs!

...

Erő erőt szül.
Az óceán lágysága
sziklákat mos el.

Lágy villám, meleg dörgés, finom eső

Cseppet csepp követ, majd még egy,

a békés szitálást így váltja fel az ég szakadása.
Az ég most a villám és a dörgedelem nászának helye,
és e szerelmetes hevesség mégis 'oly nyugodalmat áraszt.

Egy vihar, melyből a túlcsordult szeretet árad.

4 érzés

Nem minden cselekedetünk bocsátattik meg mások, vagy éppen önmagunk által. Aki azonban képes a földig hajolni bármely ember előtt, az nem is várja, hogy másik cipeljék cselekedeteinek terhét. A valaha született négy legnagyszerűbb érzés közös eredetnek örvend. Az együttérzés, az alázat, a tisztelet és a szeretet mind onnan erednek, ahonnan maga a létezés szikrája is.

Wuwei

Áldottak azok,
akik zajos tömegben
gondolatlanok.
...
S tán ugyanennyire
elátkozottak.

Levélhullás

Kicsiny falevél
zuhan alá, magasba
emelve lelkem.

Arról, hogy minden aggressziót a részleges elfogadás szül

A Dao,  azaz az Egység fölbomlása eredményezte a yint és a yangot. Az univerzum és minden benne és minden kívüle álló dolog része volt a Dao-nak. Amikor a Dao fölbomlott, ez a Mindenség elfogadta a Dao fölbomlását, és reagált rá. Az elfogadás volt a yin, a reagálás a yang. Ahhoz hogy a yin és a yang is megszülethessen, előbb föl kellett bomlania a Dao-nak, majd azt követően először a yinnek kellett megszületni, az események felismerésének és elfogadásának, méhében a yanggal, azaz az eseményekre való reagálással. Így lett a nem egyensúlyból egyensúly, a nem létezésből létezés, a nem osztottságból osztottság.

A Dao fölbomlása válasz-cselekvés vagy cselekvés volt? Ha a Daóból ered a yin és a yang is, nem e lehetett a nem osztottság, az Egység állapotában a kettő nem első és nem utolsó közös eredménye? Egy történés. Egy lépés a tökéletességtől visszafelé, természetes úton? Vagy a tökéletesség elgondolása helytelen?

Az aggresszió a yang része. Természetes eredete a világ eseményeinek észlelése, tehát elfogadása, de ránk ható létezésüknek nem elfogadása. Mivel az egyén, aki az aggressziót szüli, nem fogadja el önmagát, így nem fogadja el az önmagát körülölelő világ azon eseményeit sem, amelyek az önismeret útjáról származnak, vagy arra terelnek. Ez a yang dominanciájának állapota, amely nem jöhet létre, csak olyan környezetben, ahol a yin, azaz az elfogadás dominál. A környezetben a yin dominanciája az önismeret, az önmegvalósítás feladására kényszerít, mely az egyénben természetszerűen szüli meg a yang dominanciáját, azaz az ezzel szembeni küzdelmet, ellenállást. Azonban a yinnel szembeni ellenállás legjobb módja nem a kifelé irányuló yang, hanem a befelé irányuló yang, amely a kifelé irányuló yinhez vezet. Azaz az elfogadás ellen nem kifelé irányuló cselekvéssel kell reagálni, hanem befelé irányuló cselekvéssel, mely kifelé elfogadást szül, ezáltal megbontja a konfliktus, a szembenállás állapotát, és lehetővé teszi minden dolog természetes áramlását.

Előny-hátrány viszonyáról

Az előny megszerzése együttjár a hátrány megszerzésével. Az előny megtartása együtt jár a hátrány megtartásával. Nem lehet előnyre szert tenni, csak miriádnyi hátrány elfogadása által. Aki azonban elfogadja az előnyt, és az azzal együtt járó hátrányokat is, az mindkettőt elveszti. Így lehet nem előrébb jutni az életben, mélyebbre az önismertben, és magasabbra a létezésben.

Szépség

Érzelmek nélkül
élek bezárva saját
szarkofágomba.
Egy kamilla virággal
álmodtam este.

Ismeretlen

Hallom a szavam.
Némán suttogott, sötét
órákban vallott.
Mintha egy másik énem
szólítana meg.

Rémálom

Hófödte szépség
amíg felénk nem mozdul.
Instabil vagyok.

Hazaérkezés

Örömteli perc.
Végre meghallottuk: "itt

van a Kánaán!"

Születés

Csendben figyelem
a mozdulatlan földet.
Épp szilánkot szül.

Növekedés

Az a fa, amely csak az egyik irányba növekszik,

előbb-utóbb elpusztul.

Városban járva

Modern fiatal.
Háta egyenes, vizes
pohara teli.

Határok

Az óceán mély.
Annyira, amennyire
belesüllyedünk.

Gyakorlás...

Először nem megy. Nehezek az ébredések, fárasztóak a délutánok. Később egy csapatba kerülsz, a társaság lendülete pedig átsodor ezeken a nehézségeken. Utána már egyedül is újra megpróbálod. Még mindig nehéz. Fárasztó, kétségbeejtő. Elbizonytalanodsz, kételkedni kezdesz, és minden olyan tanácsot, mely azt mondja hogy menj tovább, évek múlva minden menni fog, csak vakszerencsének vélsz. Jön egy hullámvölgy, elmélyül. Aztán megint elmélyül, és tovább mélyül. Majd hirtelen a csúcson állsz, és nem érted hogy jutottál oda. Pedig csak kitartottál magad mellett, minden kétséged és félelmed ellenére. Már azt kérik ne menj tovább és ne csináld, hogy egy kicsit pihenj, de már nem érzed magad képesnek erre. Már olyan, mintha önmagadat tagadnád meg, mintha aznap nem használnád a lábaidat vagy a kezeidet. Mintha aznap nem tettél volna az égvilágon semmit se... És most már tudod, hogy a hullámvölgyek újra jönnek majd, és hirtelen tova is fognak tűnni.

Gyakorlás

Napfény melege,
zöld fű, lágy szellő, magány.
Gyakorló idő.

Tudattalan

Kétes kihívás
előtt lábam megbotlik.

Megmenekültem?

Dió

Egy dió nem kezd
elemzésbe. Egy dió
beér, lehullik.

Jellem

Sötét napokon
a fény néha átragyog.

Elfedhetetlen.

Gyakorlás közben...

Minden úton találni akadályokat, nehézségeket.

Amelyiken ezek mégse találhatóak, az nem tanít semmit.

Párgondolatok

- Hogyan értessem meg vele önmagamat?

- Hogyan tudná egy tó elmesélni egy másik tónak, hogy milyen a vízgyűrű?

- Nem tudom.

- Akkor inkább keress kavicsokat!

Lépés

Egy lépésben benne van az összes azt követő is.
Egy lépésben benne van az összes azt megelőző is.
Egy lépésben benne van a lépés titka.
Egy lépésben nincs semmi titok.

A tea tükrében

Napkelet éled,
álmos ködfoltok lusta
mozgása felett.
Forró csésze tea, mi
lelkem balzsama.
...
Micsoda kaland
volna utazni a cél
felé, békében!

Egy szüntelen nap margójára...

A zenében a legfontosabb: az időzítés.

Az ember csak a talpán állhat meg.
Másként nem egyenesedhet fel.

Óriásplakátok

Figyelj Rám! Engedelmeskedj Nekem! Tedd amit mondok! Ne figyelj magadra! Ne gondolkozz! Ne cselekedj önállóan! Nincs kedved! Nem szereted magad! Ha ellentmondasz, értéktelen vagy! Vásárolj! Fogyassz! Ne lázadj! Ne ellenkezz! Légy durva! Ki vagy szolgáltatva Nekünk! Nem ellenkezel! Nem lázadsz! Tehetségtelen vagy! Függsz Tőlem! Csak Én tudom hogy mit akarhatsz! Erre vágysz! Ez a léted értelme! Szolgálj! Engedelmeskedj! Ne figyelj magadra! Ne gondolkozz! Ne összpontosíts! Forgácsold szét magad! Értéktelen vagy! Öld bele magad a munkába! Az életedet tilos élvezned! Nyomd el magadat! Nyomd el a fájdalmaidat! Nyomd el a gondolataidat! Nyomd el az érzéseidet! Töröld magad! Programhibás vagy! Pótolható vagy! Ha te nem engedelmeskedsz, ha te nem fogyasztasz, majd a következő megteszi helyetted!.... és a többi. Modern marketing, a nagy doktori fokozat után.

Állás

Örökké mozgó
sikeres üzletember.
Csak talpon állhat.

Elektronika

Csak ül és várja.
Csak ül, várja a csodát.
Csak várja, és ül.

Elszigetelten

Néha előfordul, hogy életünk eseményei nem a színpadon, hanem a próbateremben zajlanak. Ilyenkor senki se érti meg a művet, és senki sem mosolyog Rád vissza a közönség soraiból. Te pedig hiába keresed a közönséget a próbateremben.

Az Ősz és a Tavasz vallomásai... I. rész

"Beleszakadva a szilánkok alkotta körtáncba, áttörnék hegyen és völgyön, Napon és Holdon is hogy végre, összetörve a világot, magamhoz öleljem Őt......."        Ősz.

...

A maradandó és kivételes alkotások mind hosszú évtizedek alatt készültek el. Az alkotás legtöbb idejét az önművelés tette ki.

Párkapcsolat

Falevél esik,
míg a tavaszt várom. Már
érzem illatát.

Egyensúlyban

Őszi szélben. Egy
magányos fuvallat most
tavaszról mesél.

Tragédia

Magányos csúcsok,
hóba és vágyba fagyva.
Élettel telt völgy.

A kerítésen át

Otromba szavát
úgy oltja belém,  mintha
pillangó volna.

Kiszakadt gondolat

A végeláthatatlan út hirtelen ér véget.
Olyan hirtelen, mintha nem is lett volna.

Sorsom

Új város vár rám.
Vajon milyen lesz ott az
őszi napnyugta?

Gyakorlás

Szilárd talajon
léptem mégis megcsúszik.
Tűlevél tenger.

Free will

"As soon as you start thinking about what others think about you, you lose your free will." - not mine. This thought is much more older than i am, i guess.

Special thanks to...

Jason Mraz - The woman i love
Jason Mraz - I won't give up
Jason Mraz - Everything is sound
Jason Mraz - 93 million miles away
Jason Mraz - Frank D. Fixer

and i could go on so....

let's just say, love is a four letter word.

...

thank you guys!

Tabu

Ajkam betonra
tapasztva, szemem zárva,
lelkem kiabálva.

ps.:
Hamis isten ez,
hamis az imája.
Hát mért fogadod
szívednek várába?

Mért nem űzöd vassal-villával
mint elődeidet űzték igazság koholmányával?
Merj szólni! Merd kimondani a szót!
Szüld meg a hangot, akaszd le a kardot
és beszélj! Beszélj mindenről, miről tudod, szabad.
Mert Isten nem teremtett tabukat.

3... 2... 1...

Na akkor. Megfogadtam magamnak hogy ez az oldal nem lesz blog. Nem fogom ide kiírni a személyes kacatjaimat és szemeteimet, nem fog ezen keresztül senki se az életem mélyében turkálni és a többi, és a többi. Ezt alkotóműhelynek szántam, és szánom még most is, részben. De szabad vagyok, és azt írok, gondolok, érzek!, amit Én akarok!

És igenis, örülök, szeretek, imádok, remélek, félek, rettegek, és ha a tekintettel ölni lehetne, képes lennék még arra is (akár egy neutron bomba)! Azt mondják modoros vagyok. Ez, kérem szépen, igaz. De hirtelen átgondolva a lehetőségeimet, inkább leszek modoros, mintsem egy olyan ember, aki mellett két percet se lehet kibírni (kivétel ha tényleg szeretnek + el is képesek viselni). Szóval ezzel kapcsolatban a hivatalos álláspontom: és akkor mi van???

Na meg akkor mitől lennénk többek, ha nem próbálnánk meg magunkon uralkodni, ha nem próbálnánk meg koncentrálni, azaz teljes lényünket egy képzelt vagy valós cél felé terelni? Há? Na akkor mik lennénk? Én mint mocskos perverz beképzelt-alázatos-önzetlen sztahanovista művész tálentum, nem lennék fele annyira megbecsült sem, mint amilyen nem vagyok. És akkor? Kit érdekel?

Vannak pillanatok, percek, órák, és voltak hetek is, mikor úgy éreztem hogy az életem nem rólam szól, vagy nem az én vágyaimról, és tudjátok mit? Ebből sem kérek többet! Szeretnék önmagam lenni, nem egy név, nem egy vállpárna, és nem egy élve eltemetett ember - mint amilyen vagyok is, persze erről senki nem tud semmit, szóval pszt! Az életem szólhat másokról is.... is. És nem csak szólhat, ez nem csak lehetőség, ezt szeretném is. Nélkületek ugyanis az egésznek semmi értelme sincsen.

Dühös vagyok. Haragos, mérges. Mérges, mérges, mérges, olyan irgum-burgum-szette-vette-teremtette-kurva-anyád. Persze a felmenőinknek, barátainknak, párjainknak és elvesztett szeretteinknek (meg a plüss mackóknak) sok mindenért hálával tartozunk, sok mindenért pedig haragudunk Rájuk. Utáljuk őket érte, akkor is ha mást mondunk, ha hazudunk. Van olyan, igenis van olyan hogy valakit egyszerre utáljunk és szeressünk, és tegyük mindkettőt végtelen mélységekben és magasságokban! És olyan is van hogy fogalmam sincs. Sőt! Írhatnám Fogalmam Sincsnek is, mint az aktuális világtörténelmi korszak amelyben élünk. Van ilyen.

Félek, rettegek, ha ugyan még képes vagyok ezekre az érzésekre, vagy bármi másra is. Nem tudom mim maradt még nekem, a 22 évesnek, aki ha megtoldjuk egy nullával az iménti számot jobbról, máris tisztább képbe kerülünk az időérzékem realitásával. Én már megéltem. Lehet ez nem visz előrébb, lehet ez nem hangzik így jól, de ha fejbe is lőnek, akkor se lesz más érzés bennem. Az idő... kérem, kurvára relatív. Lehet Wittgenstein vagy Bergson műveire támaszkodni, a lényeg, hogy nincs, és át se tudod adni. Ez az enyém. Én pedig keveseknél ugyan, de tudom hogy ott van, tudom hogy nálam is ott van, és olyankor tudom, hogy tudjuk. Persze a másik nem fogja fel, előfordul ez is. De amikor mindenki tudja, akkor az abszolút beteljesülést nyer. És erre nyelvből már nem lehet mit írni.

Örülök, boldog vagyok, és békés. Mert megéltem. Mert bennem van. Mert nem veheted el Tőlem. Mert őrült vagyok! Azt hiszed hülyéskedem, de akkor rohadtul tévedsz. Csak ugrottam egyet, és nem estem vissza. A szabályokat felrúgtam, régen, még a jobbról betoldott nulla előtt sokkal, és tudod mit? Néhány biztosítékot először csak lecsaptam, de utána ki is. Egy valami maradt: a koncentráció. Amint kimarad egy percre, a körülöttem lévő világ hamuvá válik. Veszélyes vagyok? Csak mint a Nap ami körül keringünk. Vagy mint egy multinacionális vállalat, mely etet és mérgez is egyszerre, csak hogy megéld a kort, amikor a méreg megöl! ;)

És ezek közt nincs egy fikarcnyi, egy tűhegyni távolság se. Ez mind ugyanaz. Nincs váltás, nincs hangulat-ingadozásom. Sosem éltem át ilyet, vagy sose éltem át annak. Döntsd el Te! Te úgyis olyan ügyes és okos vagy, akár egy zenmester. Én pedig lassan már semmit se tudok! Végre kezdek elfelejteni mindent, mindent mert végre megvan, végre értem, hogy a tudás valójában nem-tudás, és a felejtés tanulás, és az ének zene, a mozgás öröm, a szeretet szeretetből fakad az alázat pedig az egyetlen utazási eszköz, mellyel bárhová eljuthatok! Végre elfelejtek dolgokat, végre nem emlékszem,..... mire is? Bocsánat, az idő.... a mi is? Szóval, megtette a hatását.

ps.: a zene olcsóbb és tartósabb mint a fű. Szívj magadba zenét!

A pillanat margójára... az én pillanatoméra...

Ahogy lágyan szól, ahogy nem kíséri semmi más, csak egy szál hangszer,... megnyugtat. Elcsendesít. Megállít. Majd megmozdul és megemel. Érzem, biztonságban vagyok. Hazaértem. Végre hazaértem....

A kortárs költői szabadság tükre előtt állva...

...."hogy mocskos szitokszavak sűrű váladékában állva kínozz, kíméletlen fröcskölve rám gusztustalan, sérült elméd sebeinek gennyes váladékát Te mihaszna parazita, Te féreg! Hogy rothadnál meg te kifacsartlelkű korcs méreg! Pusztulnál mindörökké, és én végre kivéreznék egy gödörben Te kotort szívű rothadék Te! Dögölj meg! Hallod?? Dögölj már meg végre!!!!"..... kérlek, mert ugye én modoros ember vagyok uram! Ugye érti? Nem akarnék én magának rosszat, hát persze, hogy nem! Ugyan, hova is gondol Ön?! Ugyan hova is gondolsz Te baromarcú? Azt hiszed különb vagy önmagadnál, olyan akit senki nem vet meg?????...

És a papír tehetetlen itta tovább a töltőtoll tintáját, mélyen magába szívva azt, nehogy a világra cseppenhessen akár csak egy kevéske is belőle.

Első bálozó

Mi lesz akkor, ha
a lánynak nem lesz párja?
Kivel táncol majd?

Választás

Fent, lent, kint és bent.
Természet és technika.
Egyensúlytalan.

Ítélet

Mások álmában
megbúvó gyáva lélek.
Ön ismeretlen!

Belső monológok I.

A kulturált, igényes, és pontos önkifejezés elengedhetetlen feltétele a szavak keletkezésének és jelentéseinek tökéletes ismerete. Több embert látok, hallok, és érzek beszélni, mint ahánynak gondolatvilágába és képességeinek tárházába betekintést nyerhetek, éppen ezért több embert is becsülök meg ezen önkifejezési forma alapján.

Hiányolom azt, hogy az emberek nem értik meg az abszolút fogalmak jelentését és jelentőségteljességét. Megértésük helyett felelőtlenül és mérhetetlenül közönségesen bánnak velük valótlanságok millióit állítva igaznak, így áldozva a helytelen gondolkodás oltárán. Ez az igaznak vélt tévedés nem összeegyeztethető azzal, hogy valaki értelmiséginek vallja magát.

ps.: a vidéki emberek szavajárása gazdagon át van szőve ezzel jelenség, ez igaz. Az ő esetükben azonban rossz érzés nélkül fogadja ezt el az ember, abban a hitben és érzésben, hogy ez mind rendben van. És az esetek jelentős számában csakugyan rendben van.

ps's ps.: A post teljes feltöltéséhez igénybevett idő: 4 óra 35 perc.

Tábortűz

Szüntelen izzó
bölcselkedés a tűznél.
Aprítatlan fák.

Égi áldás

Hömpölygő folyam
mossa el a földet. Kár
a jó termődért.

Éjjelem margójára... tüzes beszéd

Mert van az a szív,
mely tiétek helyett is
dobog, szüntelen!

Vonzalom

Sötét erdőmben
kecses fény, őszinteség.
Titkom őrizd, ó!

Reggelem margójára

A harcművészetben a páros gyakorlatok olyanok, akár egy párkapcsolat. Ugyan ez igaz egy éles küzdelemre is, és életünk minden pillanatára.

Új időkben

Reggeli sínpár.
Csendes magánya régi,
jó barátoknak.

Sírfelirat

Önfeláldozás.
Nincs is szebb dolog annál
a szabadságnál!

Meglepetésemre...

egyes haikuim egészen új értelmet nyerhetnének, ha csak egyetlen egy dolgot cserélnék meg körülöttük; a címet. Az alábbi haiku egy nem is oly' régi szerzeményem, mely az "Állapotok" címet viseli. És ha átkeresztelném "Emberölő"-re? Nem tudok nem ekképpen is rágondolni.

Elmémben hideg
veríték, kérdés, félés.
Szobámban mily' csend!

Felismerés

Az írás maga
nem-gondolkodás, nem több.
Tükröket gyártok.

Az öreg

"Önmagunkkal a
szembenézés sosem az,
amitől félünk."

A kilencedik esztendő nyitányán

Egész teste és lénye megremegett az erőlködéstől. Az apró pillanatba összesűrítette létezésének minden tudásád és érzését, emellett pedig még a létén túlra is nyúlt, hogy bizonyosan legyen benne kellő megértés és erő a következő pillanatra. Ott állt, létének legmélyebb, egyszersmind legfelemelkedettebb pillanatában. Bízva... reménykedve.... félve.... hiába. Ez sem volt elég annak megértéséhez, hogy miért fordít hátat valaki saját céljának, annak a céljának mely felé egy órája még oly' álhatatosan, olyan dicsőségesen és délcegen haladt, tele élettel és izgalommal, és most egy órával később, csak mert megtudta hogy léptei táncba torkollanak majd, megfutamodik. Úgy érezte, mintha a világ kettészakadna alatta...

Estém margójára...

Gyorsan felálltam az asztaltól, majd ugyanolyan gyorsan vissza is ültem oda. Eszembe jutott; megint siettem. Tán,.... tán megint vétkeztem is. Majd legközelebb........ igen..... majd.... majd legközelebb jobban ügyelek rá.

Íjász

Ezüst nyíl. Éles
hegyének célja ott, a
nemlétező pont.

Állapotok

Elmémben hideg
veríték, kérdés, félés.
Szobámban mily' csend!

Vendég haik(u)

Az alábbi nem teljesen szabályszerű haiku ajándék. Nekem. Az én tetszésemet pedig olyannyira megnyerte, hogy megtiszteltetésnek érzem azt, hogy a blogon láthatom, a szerző utólagos, vélt beleegyezésével. Köszönöm Neked.

Főút

Az irány jó volt.

A pillanat nem.

Koszorúk szava.

N.I. műve

Szeretettel vagy racionalitással?

Vannak amatőrök és vannak professzionálisok. A legjobbak azonban, úgy vélem az elkötelezett, tehetséges amatőrök és a dilettánsok. Én közéjük szeretnék tartozni!

Egy magasabb szinten...

Mindenek előtt elnézést a hirtelen megtáltosodásért. Míg nem jártam erre, kezemben addig is forgott a toll, égett a papír, és ezt a toll-papírból épült gondolat-gátat most végre lebonthattam, elárasztva ezzel e kézzel meg nem fogható éteri tájat.

Eszemben járt néhány kérdés. Közülük az első azzal a kijelentéssel volt kapcsolatos mely így szól: a problémát sosem lehet azon a szinten megoldani, amelyen létrejött. Jól ismert idea ez, úgy vélem. Hogy kitől származik, arra pontosan már nem emlékszem, de arra, hogy hogyan magyarázzák ezt az oktatásban, arra már igen. Úgy tartják a mi tanítóink, hogy ha egy probléma egy szervezeti szinten megszületik, akkor egy magasabb szervezeti szintnek kell azt megoldania, mert csak ő képes rá. Ha nincs magasabb szervezeti szint, akkor alakítani kell egyet. Lásd az államaparátusok, a G-20, az ENSZ vagy az EU melyek elméletileg mind-mind olyan szervezetek, csúcstalálkozók melyek létrejötte mögött ez a központi gondolat áll.

Félreértések elkerülése végett gyorsan tisztázom látásmódomat. A fenti idea igaz, és megállja a helyét. Egy értelmezésbeli különbséggel. Nem egy magasabb szintű szervezeti egység, szervezet, vagy találkozó oldja meg a problémát, hanem egy magasabb szintre lépett egyén, lény, lényeg. Ha én elkövetek egy hibát, azt azért teszem, mert nem vagyok tisztában vele, hogy mit művelek. Ahhoz, hogy a tévedésemet helyrehozzam, előbb tanulnom kell belőle, és ha tanulok belőle, akkor magasabb szintre lépek általa. És még egy világtalálkozó se kell hozzá! Az az nem kívül kell keressük a megoldást - szem elől tévesztve ezáltal a fejlődés útjában álló legnagyobb akadályt, azaz önmagunkat -, hanem belül, önmagunkban.

Jut eszembe, valaki elmélkedett már a korlát szó jelentésén?
ps.: Korlát maga egyébként egy szép település Fony mellett, Vizsoly közelében a Zemplénben. ;)

Nehéz perc

Mint csillagok az
éjben, úgy ragyog lelkem
sűrű sötétben.

Vizsla

Ó, vizslám! Futsz-e
velem örök mezőkön,
hűséges barát?

Tiszta tükör

Emberek között
szememben tiszta tükör.
Szelíd a farkas.

Ne tudja!

Hogy halálomat
túléltem, a hivatal
soha ne tudja!

A mélyben...

Úgy érzem magam, mint aki kietlen táj méhében jár. Se gondolatom, se tervem, s mindez a nap nem egy részében. Cselekednem kéne, szakdolgozatot fényeznem. Helyette pedig értelmet keresek, és edzek, és edzek és értelmet keresek, és gyakorlok. Nehéz lesz megmondani azt, hogy mekkora út lesz majd a hátam mögött amikor visszanézek így, hogy az idő társaságában megfeledkezek az órámra pillantani. Az biztos, hogy már gyűlnek a megtett cselekedetek, szép számmal... érzem. De azért furcsa észlelnem, hogy ez az év milyen nagyon felgyorsult alattam. Valósággal áramlik.

Önismeret

Nem értett lélek,
el nem ért végek, félek,
már alkonyat van.

Úton

Tanult feledés,
elvétett nem lépések.
Valami zavar.

Ősszel

Vágy fénye bújik
földbe, égbe, színezve
zöld ürességet.
Érzékem élesedik.

Jövőtlen élek.

El nem feledett kezdetekről

Az alábbi két haiku, a két első haikum amit saját időszámításom szerint írtam. A Fűzfa című mű (ha szabad annak neveznem) az én ősrobbanásom, maghasadásom, fénybe tekintésem, vagy nevezzük magasztosan csak "első lépésemnek".  A Remény című rövid szösszenet pedig közvetlen a fűzfa (vagy ahogy koponyán belül hívom pulifa) árnyékában fogant, annak szinte testvéreként. Remélem ezen majdan agg sorok is megállják helyüket az olvasó lelkében, és tisztes helytállásuk észrevehető hagyatéka lesz az utódoknak.

Volt józanságom,
növekvő reményei.
Elszállt pillanatok.

---

Szomorú fűzfák.
Mindegy hogy üvölt a szél,
törzsük nem remeg.

Jelen

Fenevad hajtja,
szakadék mélye várja.

Homályos jelen.

...

... és akkor egyszeribe olyan érzésem támadt, hogy mozdulni kellene. Nem csak úgy, kezet-lábat lengetve, nem testileg... nem. Annál sokkal mélyebb mozdulatról álmodoztam. Valami olyasmiről, ami mélyebbre mutat a bőr alatt meghúzódó húsomnál és véremnél, valami olyasmiről melyet nem vagyok képes pusztán apró, jelentéktelen idegszálakkal levezényelni. Valamiről, ami mélyebben bennem van, mint a saját velőm és lényem. Kerestem, kutattam. Az óra tekervényes mutatói már kétszer is végigjárták táncparkettjüket, mire hirtelen megleltem. Vagy fordítva, Ő engem.... milyen fura is Ő-nek nevezi, mikor még csak azt sem tudom... mindegy is. Találkoztunk. Ott ültem, rezzenéstelen a fa tövében, egy árva dobszó nélkül, és egyszerre csak azt éreztem, hogy megvan. Megvan a mozdulat. Nem tudtam hol, nem tudtam hogyan, vagy miért, de értettem, hogy ezeknek a bugyuta csontbaégetett kérdéseknek nem is volt létjük a pillanatban. Mert éreztem,.... éreztem hogy megvan. És egyszeribe megmozdultam, megértettem, átéltem, és örömömben csak szaladtam, szaladtam és rohantam ki a messzeségbe! Végre versenyre kélhettem a széllel, és mikor villámgyors mozdulatommal utolértem, és Ő megfutamodott volna az égbe, én végre követhettem Őt. Végre,... mindennek a végére.

-A hidak megfeszültek. A folyók megiramodtak. A hegyeket, völgyeket és azok gyomrait mély zsibbasztó rezgés járta át. Fájdalmukat könnyű lett volna érezni, ha a kilátó nem egymaga állt volna a föld tetején, látó nélkül.-

A széllel végigversengtünk az egész világon, bejárva eget, földet, földalattat egyaránt. Majd frissen, erőtől és élettől lüktetve, visszatérve a föld tetején álló kilátóba, már csak egy dolgot vágytam. Finoman közelítettem felé, lassan. Mozdulataim úgy látszik megtették hatásukat, mert körülöttem minden változni kezdett. A fényből, földből, a csontfalakból alázatosság és befogadás lett, önmagába forduló, mérhetetlen, felfoghatatlan. Az Egyűség, a Jelen, minden ritmust és rezgést átjárt. Majd ahogy odaértem, és már csak egy apró mozdulatnyira voltam Tőle, akkor ................

Egy éjjeli ámokfutás margójára

Egyszer minden változás okozta pillanatnyi állapotnak végeszakad. Így az életnek is, és annak minden részének. Bár hiszem, és életem megnyugvással fel is ajánlom bizonyítani, hogy a lét örök, és végtelenül egésztelen. Az élet e tekintetben nem más, mint a létemben bekövetkezett változás. Változás nélkül ugyanis létem, és az egésztelen végtelen is csak Egy lenne. Egy ismétlődő, egy keretek közé szorult, egy mozdulatlan, élettelen, léttelen nem lét. A mozgás élet. Mozgasd meg hát az érzéseidet, és gondolataidat!

Feloldozás

Csillagos égbolt

szakad alá, zuhan sok

száz üvegszilánk.
Metsző zápora felold,
nyugalomra bír.

Fekete leves

Esti kávé gyanánt átolvastam szeretett vezérünk szívhez szóló levelét a munkahelyek védelméről. Majd mikor rájöttem, hogy a kávé már szívemet se dobogtatja meg, akkor az értelmétől megfosztva apró darabokra téptem, és kidobtam a kukába, az előző 5-6 levele mellé. Bár, jobban belegondolva, azokat ki se bontottam. Igaz, nappal volt. Akkor nem kávézik az ember fia s lánya.

Ösztön

Ordító szelek,
sikító törzsek zajos,
vad rettegése.
Lelkem kiszakadva helyéből csak rohan,
rohan, és a széllel szemben üvölt.

...

Igazi harmónia.
Lágyan magukba omlanak a részek,
és együtt ringanak.

A pillanat határán...

Mindennek hála, végre itthon vagyok. Végre is, meg nem is. A mai nap eseményei arra engednek következtetni, hogy a szandál-krízis időszaka még nem ért véget számomra, ami nem vidít fel engem. Továbbra is tönkremennek számomra nehezen, vagy egyáltalán nem nélkülözhető használati tárgyak, a családtagjaim továbbra is számomra érthetetlenül, bántóan és önmérséklést mellőzően teszik próbára nyugalmamat és a nyomás, ami körbevesz engem, továbbra sem csökken jelentősen.

Előfordul az, amikor az ember érzi, hogy hirtelen megindul benne valami nagy, valami hatalmas, ami elég erős és rémisztő ahhoz, hogy ne foglalkozzon azzal, ami az útjába kerül, de általában sikerül megfékeznie, vagy elkapnia a kormánykereket még időben, nehogy valami értékes dolgon is keresztül hajtson a monstrum. Ezzel nincs is semmi gond. Ez nem rossz, még ha nem is jó. Ez csak van, és ez természetes. Ugyanakkor fárasztó is, ha ez a monstrum a szokottnál gyakrabban indul be. Ha az ember minden örömére indulattal válaszolnak, minden történetére közönnyel felelnek, és minden neki szegezett kérés paranccsá válik, akkor a monstrum gázpedálját kiékelik.

A szépirodalmi nyelvet félretéve, nevén nevezve a dolgokat igen, haragszom Édesanyámra, haragszom az Ő Testvérére, idegesít a Bátyám, és még a szeretett vizslalányra is haragszom, amiért - bár csak a foga nőtt, és fájt Neki - de megkeserítette az életemet, azzal, hogy a szabadságomban korlátozott, jelentősen, megnehezítve ezáltal hogy eljussak olyan emberekhez és olyan helyekre, ahol végre békességet lelhetek. Mindezzel együtt egyikőjükre sem förmedtem rá ezidáig, és igyekszem mindent elkövetni, hogy a jövőben se tegyem ezt. Ez, azonban, most nehezebb mint eddig. És hogy őszinte legyek, fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Haza akarok menni végre. A családomhoz.

Gyökerek

Szikla oldalán
ifjú fa gyökértelen
hogy virágozhat?

ps.: ezzel meg mi van?

Kérdés

Cselekvéstelen

töprengés. Vajon elmém
az, mi dobban még?

Körforgásban

Haragom lobban,
szívem megszorul, hasad,
majd dobban. Elszállt.

Más

Egyet gondolok.
Számat kinyitom, mondom:
"nem én szólok".

Az összehasonlításról...

mindnyájan tudjuk, hogy az emberi élet szerves része. Azonban valóban szükségünk van rá, valóban hasznos, valóban segít minket a világ megértésében? Ha az emberi lét alapjaira tekintek vissza, úgy mindhárom kérdésre egyértelmű igennel kell válaszoljak. Az összehasonlítás az alapja annak, hogy a feldolgozott emlékeinket, melyeket tapasztalatnak vagy tudásnak hívunk, képesek vagyunk felhasználni, és általuk képesek vagyunk fejlődni. Ha jobban átgondoljuk a tapasztalataink dinamikáját, akkor ezen gondolatom rögtön értelmet kell nyerjen. Az ember életének korábbi eseményeit szem előtt tartva feltételezi, hogy hasonló helyzetekben hasonló következményekre kell számítson, és a vélt következmények minőségétől és milyenségétől függően a korábbi események megismétlése, vagy éppen azok elkerülése mellett dönt. Tehát mi is történik? Felmérjük a jelen helyzetét, és korábbi emlékeinkhez hasonlítjuk azt, így próbálva meg felkészülni a jövő eseményeire. Tehát az összehasonlítás létjogosultsága valós és vitán felül kell álljon...

Azonban mi a helyzet akkor, ha magasabb szinten vizsgáljuk meg a jelenséget. Mi történik akkor, amikor ember emberhez hasonlítja magát, amikor belső folyamatokat vagy belső tulajdonságokat helyezünk a mérleg két oldalára. Még ebben az esetben is egyértelműen megállja a helyét, vagy létezhet olyan eset, amikor az összehasonlítás által keltet kohéziós élmény az egységből való kiszakadás félelmét kelti bennünk, mely ezáltal az önmegvalósítás és önismeret ellen hat? Másként, "merjek-e különbözni?" "szabad-e különböznöm a többiektől, vagy ez a létezésem végét jelentené?". A "ki vagyok Én?" definíciója a "ki vagy Te?" és a "kicsoda Ő?" definíciója nélkül nem nyerhet értelmet? Az Én meghatározásának alapja az Én viszonya és kapcsolata a többi Énnel, vagy ettől eltérően, az Én meghatározásának alapja maga az Én, a rajta kívülálló dolgok figyelmen kívül hagyásával?

Röviden, a kérdésem így hangzik: ki lehet-e fejezni engem, az én lényem és létem egy másik ember, s annak lénye és léte által? Én nem hiszem.

Hajótörött

Lomha hullámok,
világvégtelenségek.
Merre van hazám?

Bölcsesség

Őszülő tincsek,

mondjátok, megérett-e
már bölcsességem?